A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)

1983-12-01 / 12. szám

534 A modern ember gőgje és magabiztossága sokszor az egyik leg­nagyobb akadály, ami miatt nem tud alázattal az ég felé kiáltani, és a jászol szegénységében, a Golgota gyalázatában nem ismeri fel a lá­togató Istent. Pedig annyi minden alázatra inti. Nagy tudománya ret­tenetes eszközei — pedig boldogulását szolgálhatnák és mindenki ja­vát — a rettenet és a veszély eszközei lettek számára. Rabszolgája lett gépeinek és technikájának, holott életét kellett volna szépítenie és emberibbé tennie általuk. Túl sok lett a kiállítás és kevés a hálaünnep. Hiszen amink van, kaptuk. A természet kincseit is kaptuk. Az észt is, amellyel azok tit­kait kikutatjuk, és azokat szolgálatunkba tudjuk állítani. Minden haladásunk ellenére bizonytalanság, itt-ott reményte­len kétségbeesés üli meg a modern ember szívét-lelkét. Agyát is, mert nem tudja megválaszolni a kínzó kérdést: „És mi az értelme minden­nek?” Szívét és akaratát is, mert már alig meri hinni, hogy még van reménye és van visszaút. Érzi, hogy . .szörnyűséges, lehetetlen, hogy senkié vagy emberé az élet.” Ki kell-e ürítenie fenékig a jobbik énjéről és Uráról megfeled­kezett modern embernek a mákony és a méreg serlegét? Hiszen ön­maga keverte a romlás italát! Vagy meghallja végrea minden esemény­ben is, nemcsak a próféta szavában hozzá szóló Istent? „Az ő neve béke.” Elfogadod békejobbját? Keres és boldogítani akar. Imádkozol, hogy a világ meghallja saját javára és jövője érdekében a hívó szót, hiszen Ő „az út, az igazság és az élet"? II. János Pál KARÁCSONY ÉRTELME (Az 1982. december 22-i általános fogadáson elmondott beszéd.) Kedves Testvérek! 1. Advent csúcspontjára érkeztünk. Ezekben a kegyelmi napok­ban az Egyház, liturgiája által, Krisztus kettős eljövetelének miszté­riumára irányítja figyelmünket: az egyik a mi emberi természetünk alázatában való eljövetel, a másik pedig a világvégi megjelenéssel meg­valósuló eljövetel. Ezért a liturgia azt ajánlja, hogy az Úr, aki megadja nekünk, hogy születésének szent ünnepét örvendezve várjuk, az imád­ságban kitartónak és az ő dicséretében ujjongva találjon minket (vö. II. adventi prefáció).

Next

/
Thumbnails
Contents