A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)
1983-11-01 / 11. szám
526 — Ezek után önként adódik a kérdés, hogy milyen kapcsolatban áll Magyarországgal, a magyar egyházi körökkel? — Az éle^sajnos^úgy hozta magával, hogy nekem Magyarországgal, a magyar egyházi körökkel nem sok kapcsolatom volt, és most sincs túl sok kapcsolatom. A magyar egyházi körök közül tulajdonképpen egyetlen egy emberrel van közelebbi kapcsolatom, akit tisztelek és becsülök, és ez Lékai bíboros úr. Kapcsolatom van néhány otthon élő magyar rendtársammal. Kapcsolatban voltam hosszú ideig, az első években természetesen levelezés útján, de később azután személyes látogatás útján is szüleimmel, amíg éltek. Kapcsolatban vagyok néhány rokonnal — de ennyi az egész. — Az ún. modus vivendi-ről, a magyar állam és a Vatikán között létrejött megbékélési folyamatról Önnek mi a véleménye? — Én ezt a modus vivendi-t, ezt a megbékélési folyamatot csak helyeselni tudom. Előbb is említettem, hogy én keresztény vagyok, és egy keresztény embernek az első kötelessége az, hogy keresse az embertársaival az együttélésnek, a békességnek a lehetőségeit. És én ebben a keretben, ebben a mentalitásban látom ezt a modus vivendit is. Tehát én ezt szívből helyeslem. Talán egy kicsit sajnálkozom afölött, hogy lassan halad ez a fejlődés. De én is látok évről évre egy továbbhaladást és fejlődést. Szép lenne és jó lenne, ha egy kissé nagyobb lendülettel fejlődne tovább. — Azt hiszem, hogy nemcsak a magyar államnak kell ebben kezdeményezőnek lennie, a másik félnek is. Hiszen épp itt Németországban találkoztunk olyan keresztény papokkal, akik valamiért nem álltak szóba a hivatalos Magyarország televíziójával, elkerültek bennünket, kifogásokat találtak. Tehát van még itt olyan légkör, amely ellenkezik a modus vivendi-vel. — Kétségtelen, hogy vannak ilyenek. Én magam nem számítom magamat ezek közé, és meg vagyok róla győződve, hogy a Szentatya és a Vatikán, és a papságnak, a magyar papságnak a túlnyomó része sem azonosítja magát ezzel a beállítottsággal. — Most már csak arra szeretném kérni — miután az előzetes beszélgetésben szó volt róla —, a világban szerteszét élő száz magyar jezsuitáról mondjon valamit. Vajon hogyan gondolkodnak ők rólunk? — A külföldön élő magyar jezsuitáknak egy jó része, nem mindenki, de egy jó része közvetlenül magyar munkában áll. Ez azt jelenti, hogy pl. Kanadában egy egész sereg magyar plébániát vezetnek, ez azt jelenti, hogy Európában is, itt Németországban is két páterünk magyar lelkészséget lát el, Belgiumban, Norvégiában, Svédországban is magyar páterek látják el a magyar híveket. Én ismerem ezeket a pátereket, kivétel nélkül mindegyiket személyesen, nagyon jól ismerem, és nagyon is tudom, hogy ők mindannyian kivétel nélkül ugyanabban a szellemben működnek, dolgoznak, mint amit én röviden néhány szóval ecseteltem. Tehát a megegyezés, a krisztusi szeretet, a megbocsátás szellemében. 1983. szeptember 17-én Hegyi atya a Vatikáni Rádióban közevtített beszélgetés során a következőket mondotta:
