A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)

1983-11-01 / 11. szám

491

felelhet a valóságnak, de sokkal valószínűbben középkori hagiográfiai sablon: a keresztény (és papi) nőtlenségnek állított magyar eszménykép (*). Azt viszont a források jelzései nélkül is bizonyosra vehetnénk, hogy Szent Imre megházasodott. Felesége a Margit-legenda szerint római (vagyis bizánci) hercegnő volt. Az Imre-legenda kiemeli, hogy házasságában kemény önfegyelemmel megtartotta szüzességi fogadalmát. Ez is valószínűleg kifejezetten legendás elem, amelynek többféle jelentése lehet. Jelentheti azt, hogy Imre házassága, Henrik nagybátyjáéhoz hasonlóan, meddő maradt. Mivel Szent Imre maga aligha élt többet 25 évnél, az is elgondolható, hogy esetleg jóval fiatalabb jegyesével egybe sem keltek a tragikus 1031-es év előtt. Mindez csupán találgatás azzal a konkrét életkerettel kapcsolatban, amelyben Isten Imre életszentségét kibontakoztatta.

Az Intelmeket (Szent Imre legendáj ához hasonlóan, mely et írásunk elején idéztünk) Szent István nagy legendája is összefoglalóan ismerteti, majd így folytatja: „Az ilyen és hasonló ismeretekben oktatott kiváló ifjú, engedelmeskedve az örök Szent Imre hímzett képe a koronázási paláston végzésnek, amelynek mindenek alávettetnek, az Úr megtestesülésének 1031. évében ezt a múló életet az örökre cserélte fel, csatlakozván a mennybéliek társaságához. Ó, mekkora gyász mindeneknek, de kivált a főembereknek, akik között az elárvult atya sóhajtozott és kesergett! Mert látván, hogy egyedül maradt, utód reménye nélkül, bánkódott szeretni vágyó szíve.”

Külföldi (hildesheimi) forrás szerint Imre trónörököst 1031. szeptember 2-án egy vadászat alkalmával vadkan ölte meg. A tragédia színhelye bizonyossággal nem állapítható meg; alapos okunk van annak feltételezésére, hogy a hegyközszentimrei apátság Biharban azon a helyen épült, ahol Szent Imre meghalt. Mások Veszprém vidékére gondolnak. Ijjas Antal idézi Gutheil Jenő veszprémi kanonokot, az egyházmegye Árpád-kori történetének kiváló ismerőjét, amint egy közös őszi séta alkalmával valahol Veszprém közelében körülmutatott szöges botjával: „Hát körülbelül itt volt az a hely ... itt ölte

(*) Szent Imre nagybátyjáról, Szent Henrik császánól, és annak feleségéről, Szt. Kunigundáról, a legendák azt beszélik, hogy szüzességi fogadalomban éltek. A császári kancellária dokumentumaiból viszont az derül ki, hogy Henriket bántotta házasságának gyermektelensége, meddősége.