A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)

1983-11-01 / 11. szám

482

ma is ismételten iparkodnak bekötni az igazság szemét. Tehát a lázadásnak, az elégedetlenségnek mélységes lélektani okai vannak. Ezt tagadni nem szabad; ez előtt igazán nem szabad behunyni a szemünket. Mert csak őszinte beismerés, helyes „társadalmi diagnózis” alapján tudjuk az orvoslás, az igazságosság követelményének megfelelő, attól szinte sürgetően követelt tennivalókat meglátni. De az erőszak alkalmazása nem megoldás. „Mi tudjuk, hogy az erőszak erőszakot szül, és az elnyomás új formáinak termőtalaja” - mondotta VI. Pál pápa ír látogatása idején, ahol állítólag „vallási okok” miatt ölik egymást (és az észak-írországi kérdésben ez a legszemérmetlenebb hazugság). Megrendült lélekkel kiáltotta feléjük a Szentatya, hogy „az erőszak gonosz dolog, nem megengedett, nem elfogadható formája a problémák megoldásának, méltatlan az emberhez, és ellentmond az Evangéliumnak.”

MISSZIÓS:. . .vallásszabadságért Albániában.

A világsajtó nem foglalkozik sokat Albánia kérdésével. Pedig lenne oka rá elég. Mint a török háborúk idején a hős Szkander bég vezetésével Albánia a szabadság és függetlenség erős fellegvára lett - előnyös földrajzi helyzete következtében —, ma is az élen áll valamiben. A világnak mindenki mástól talán leginkább elszigetelt kommunista országa, és a hit, a vallás ellen folytatott harcban, az állami erőszak és elnyomás maradéktalan alkalmazásában minden bizonnyal az élenjár.

A jó két és fél milliónyi albán lakosságnak - ennyien élnek a szorosan vett Albániában, de igen nagy tömegekben a mai Jugoszlávia területén is — közel 40%-a mohamedán vallású. 160000 az ortodox, 120000 körül volt a katolikusok száma.

1950-ben államilag létrehozták a „Független Egyházat”, megtiltva minden kapcsolatot Rómával. Majd az ortodoxoknak lett tilos mindenfajta érintkezés Konstantinápollyal, és amikor az orosz—kínai ellentét idején Albánia a kínaiak oldalára állt, megszakították a kapcsolatot a moszkvai pátriárkával is.

Kínai módra „kulturális forradalmat”rendeztetett a diktátor, Enver Hodzsa, főleg a diákokkal. Lefoglalták a kultuszhelyeket; mozikká, iskolákká, tornatermekké, múzeumokká alakították - ha ugyan nem használták méltatlanabb és aljasabb célokra. A „nemzeti” lobogó alatt a katolikus lelkészek „idegenek és gyanúsak” lettek. Meg nem alkuvó következetességgel, lankadatlan buzgalommal folytatják a harcot minden vallás ellen, hisz az alkotmány jogot ad erre. „A fa törzsét levágtuk ugyan, de még a gyökeret is ki kell szedni.” „Az el