A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)
1983-10-01 / 10. szám
4 75 PÁRBESZÉD AZ oooooooooooooooooooooooooo OLVASÓKKAL APRÓSÁGOK Egy idősebb pap olvasónk OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO még áprilisban a közvéleménykutatásra válaszolva kifogásolja a ,,modernista biblikus átértelmezéseket, sokszor a dogmák határán vagy éppen ellenük (pl. eredeti bűn, Ádám történetisége legutóbb)''. ,Az első emberpár történelmi léte dogma, lásd Denzinger. Az evolúciós elmélet és a hagyományhűség (fundamentalizmus') élbeállítása fölösleges; a kettő összeegyeztethető. Pl. Ádám esetében: Isten a lépésről lépésre való teremtés (,evolúció') során egy Homo sapiens emberpárt szellemileg felnőtt' és lelkileg természetfölötti síkra emelt, és függésük elismerésére választás elé állított. E kettő őse a mai emberiségnek, ami nem azt jelenti, hogy fiaik, utódaik nem házasodhattak egyéb (alacsonyabb szintű) Homo sapiensekkel, Homines nean- derthaliensessszel stb." Az olvasó azokra a cikkekre utal, amelyek az idei évfolyam 131-135. és 179-183. oldalain olvashatók. Három megjegyzést szeretnénk tenni. (1) Az Ádám és Éva nevű egyetlen első emberpár történelmi volta nem dogma. Az sem dogma, hogy Ádám és Éva úgy követte el az eredeti bűnt, ahogy a Biblia első lapjai elbeszélik. Természetesen mindaddig, míg egyrészt az evolúció problémája, másrészt a bibliai irodalmi műfajok problémája fel nem merült, a keresztény hithagyomány a bibliai teremtéselbeszélésekből vette eszmei és nyelvi kincsét. Dogmát azonban nem érlelt olyan kérdés megoldására, amely egyelőre nem is létezett. Az egyetemes egyházi tanítóhivatal nyilatkozataiban (ezeknek gyűjteménye a Denzinger) Ádámról és Éváról szó esik pl. I. Pelagius pápa 557-es hitvallásában, Zaninus de Solcia 1459-ben II. Pius által elítélt tételeiben, a Pápai Biblikus Bizottság 1909-es nyilatkozatában, az 1950-es Humani generis encikli- kában. Az, hogy az eredeti bűnt Ádám a Bibliában elbeszélt módon követte el, az eredeti bűnt tanító nagyon ünnepélyes egyházi megnyilatkozásokban egyik vagy másik elemével általában ott szerepel, és ilyen nyelvet még a II. vatikáni zsinat is használ. A 20. századból idézett két dokumentum a dogmafejlődésnek már azt a szakaszát tükrözi, amelyben a hittudomány és maga a tanítóhivatal is az új problémákkal viaskodik, de egyelőre még nem tud kiegyensúlyozott megoldásra jutni velük. A dogmatörténet egészéből nem következik, hogy az Ádám és Éva nevű egyetlen első emberpár történeti léte dogma, vagy hogy dogma pl. az, hogy Ádámot az ördög kígyó képében kísértette az eredeti bűnre, bár az Biblikus Bizottság 1909-ben lényegében mindkettőt dogmának állította. (2) Páter Nemesszeghy írása éppen azt fejti ki, hogy a katolikus hit és a tudományos evolúciótan többféle módon hozható egymással összhangba, és hogy akármelyik összeegyeztetést valljuk a magunkénak, arra is tekintettel kell lennünk, hogy a másik vélemény ugyanúgy jogosult. (3) Úgy tűnik, hogy az a megoldás, amelyet olvasónk felvázol, szintén elfogadható a katolikus hit szempontjából. N. F.
