A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)
1983-10-01 / 10. szám
446 a célra. Az esztergomi székeskáptalan, a Szt. István Társulat és az Ecclesia Szövetkezet, az Országos Cecília Egyesület is rendeztek be szobákat. Az Új Ember szerkesztősége a kápolnát vállalta magára. A Szt. Benedekről, Assziszi Szt. Ferencről és Szt. Kláráról elnevezett szobákat valószínűleg az engedélyezett szerzetesrendek adományozták, míg Szt. Bernát, Loyolai Szt. Ignác, Kalazanzi Szt. József, Páli Szt. Vince vagy Eppinger Mária Magdolna, az Isteni Megváltó Leányainak és P. Bíró X. Ferenc S.J., a Jézus Szíve Népleányai Társasága alapítójának tiszteletére adományozott szobák a működési engedéllyel nem rendelkező rendek adományára utalnak. Nincs még megoldva a ház üzemeltetésére és fenntartására szükséges ösz- szeg biztosítása. Remélik, hogy ezt részben a résztvevők hozzájárulásából, részben a hívek adományaiból tudják majd fedezni. A napi díj 180,00 forint,egy kurzus 900,00 forint. A 30 ember testi-lelki jólétéről 11-12 fő gondoskodik (igazgató, lelkigyakorlat-vezető, 1-2 előadó, szakácsnő, három takarítónő, karbantartó, gondnok, adminisztrátor). A lelkigyakorlatos ház feladata és célkitűzése A ház feladatát Lékai bíboros 1979 márciusában így fogalmazta meg: „Híveink . . . kívánják a lélek magányát ... De emellett még nagyon sokan vágyódnak arra, hogy katolikus hitüket alaposabban megismerjék. Annyi időt nem tudnak ráfordítani, mint a Hittudományi Akadémia levelező tagjai. De egy hetet, hétfőtől szombatig, szívesen rászánnának arra, hogy estétől reggelig a lelkigyakorlatok csendjében keressék Istent, a nappalok folyamán pedig hitet kutató értelmükkel forduljanak feléje. De nem túl magas fokon, elvont rendszerben, hanem életközeiben. Ezt a bensőséges magányt nyújtja majd a lelkigyakorlatos ház.” Ez a terv később kiszélesült és konkrétabb lett: A hároméves levelező tagozat végzett növendékeinek egy része szeretné tudását az egyház szolgálatába állítani. A magyar egyháznak szüksége is lenne világiakra, akik a kihaló papok helyébe állnának. Nemcsak az 1950-ben működési engedélyüket vesztett többezer szerzetespap és szerzetesnő hiányzik a lelkipásztorkodásból, hanem a világi papok száma is évente átlagosan ötven fővel csökken.. Ez előbb-utóbb katasztrófát jelent a hívek gondozásában. Lékai bíboros a magyar püspökök ad limina látogatásának közös fogadásán, 1982-ben a lelkigyakorlatos ház feladataként mutatta be a pápának a világiak pasztorális kiképzését: ,,A lelkigyakorlatos házban a hívek katolikus hitükben is mélyebb tájékozódást nyernének úgy, hogy otthonukba hazatérve segíthessék a plébánosokat a templomban az igeliturgia vezetésében, a gyermekek hitoktatásában, az áldoztatásban stb. így a paphiányon lehet majd segíteni ezeknek a képzett világiaknak a bevonásával, akárcsak a török időkben, amikor a püspöktől megbízott „licenciátusok" őrizték meg a katolikus hitet." Az 1982 októberében megjelent egyházmegyei körlevélben már jelzi a bíboros, hogy tárgyalások folynak a levelező tagozatot végzett hallgatók megfelelő előkészítés után történő bekapcsolására a hitoktatásba, és tervbe vették világiak nevelését az igeliturgia önálló vezetésére a filiális helyeken.
