A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)
1983-01-01 / 1. szám
47 ÁRPÁD-HÁZI BOLDOG ERZSÉBET oooooooooooooooooooooooooo (Puskely Mária Rómában 1980-ban APRÓSÁGOK a Boldogról kiadott könyve, 13-14. I.) OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO 1301. január 14-én meghalt az utolsó Árpád-házi király. III. András. „S az ország fó'papjai, bárói, nemesei és minden rendű lakosa — írá Ákos István országbíró, András király leghívebb barátja — Ráchelként elsiratván Szent István elsó' magyar király nemzetségének, vérének, törzsökének atyai ágon kisaijadt utolsó aranyágacskáját, sokat tépelőd- ve gondolkodának, Isten kegyelméből hol és mikép találnának maguknak a szent királyok véréből sarjadt új királyt.” III. András egyetlen gyermeket hagyott maga után, az első házasságából származó kis Erzsébetet. A kislány sorsának intézését mostohaanyja, Habsburg Ágnes vette a kezébe. Az Árpád-ház utolsó egyenesági leszármazottjának a ,.királynő” szerepet kellett betöltenie azon az európai sakktáblán, amelyen a magyar korona megszerzéséért folyt a játszma. A földrész színe-java bekapcsolódott a mérkőzésbe. Erzsébetet pedig ide-oda tologatták az éppen időszerű hadállás szerint. A Habsburg család által kieszelt politikai tervek egymás után hiúsultak meg. Több figura eltűnt a sakktábláról, gyakran maguk a királybábuk is cserélődtek. A „királynő” egyszer csak teljesen egyedül találta magát. Ráébredt, hogy eddig csak eszköz volt, mások sakkoztak vele. Megelégelte. Most már ő maga akarta kezébe venni sorsa intézését. Erzsébet két nagynénje, az akkor már szentté avatott Árpád-házi Erzsébet és a szentként tisztelt Árpád-házi Margit nyomaiba lépett: az evangéliumi szegénység, tisztaság és engedelmesség, a közösségben élő testvéri szeretet, a rejtett ima és áldozat útját választotta. Bár mostohaanyja, Habsburg Ágnes, egy váratlan politikai fordulat után szinte bekényszerítette Erzsébetet a kolostorba, a döntő szót mégis a fiatal Árpád-házi királylány mondta ki. És ettől a döntésétől kezdve nem tűrte többé, hogy érzéketlen bábuként tologassák. Volt alkalma arra, hogy ország-világ előtt ékesszólóan bizonyítsa: a királyok Királya mellé állva, az ő koronáját viselve nem uralkodóként, hanem önkéntes áldozatként akaija szolgálni hazáját. Vállalta döntése legapróbb következményeit is. Semmit sem tarthatott meg magának: halálig nem találkozhatott többé rokonaival, hazájabeliekkel, emlékezetében elhalványultak a gyermekkor melegbársony képei, édesapja szelíd, édesanyja sugárzó arca, a budai vár pompás termei, az őt meglovagoltató vitézek biztató mosolya . . . Szívében elhalkultak az édesen csengő magyar dallamok, ajkáról lekopott a mézízű magyar beszéd ... A svájci Töss domonkos kolostora lett - ha nem is hazája, de - lelki otthona. A maga választotta szigorú vezeklő életmód áldozatait a királyok Királya súlyos betegségekkel, külső és belső megpróbáltatásokkal tetézte. Erzsébet élete utolsó négy évében fokozatosan megbénult. Teljes kiszolgáltatottságban és embertelen fájdalmak közepette vált hasonlóvá a kereszten érte tehetetlenné vált
