A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)
1983-09-01 / 9. szám
421 kisasszonyok ottani gimnáziumában. A pap lelkében ott rágódott, nem ugyan a kíváncsiság, hanem inkább a részvéttel párosult aggódás, hiszen mindig szerette őket, és a kis Jutka is szívéhez nőtt. Hogyan is történhetett meg? Miért is történt meg? Fülében csengett a tanító megjegyzése, melyet válaszként küldött a papnak, aki érdeklődött ama dolog iránt: trAzt csak az a jó Isten tudja. . * * * Már elmúlt egy éve is a szomorú eseménynek. A lőcsfalvi pap ügyes-bajos dolgok intézésére Pestre kellett hogy utazzon. Elhatározta, hogy ott felkeresi Jutkát, illetőleg most már tisztelendő anyát a zárdában. Nagyon megörültek egymásnak, és hamarosan sor került a fájó sebre való tapintásnak. Jutka zsebkendője egykettőre használatba került. — Édesapád levelében azt írta nekem, hogy az, ami történt, megtörtént. Hogy miért, azt csak az a jó Isten tudja. . . - kezdte a lőcsfalvi pap. — Anyádnak nem is írtam. Apád, úgy látszik, nem akarta megírni nekem sem az okokat, vagy talán tényleg igaza van, hogy azt csak az a jó Isten tudja. . . Te mit tudsz a dologról, Jutka? Egy jó darabig csend volt. Végül a nővér megszólalt: — En sem nyughattam, Atyám. Addig zaklattam hol az egyiket, hol a másikat, míg végül megtudtam, mi az, amit csak az a jó Isten tudhat. .. — No és szabadna nekem is megtudnom? — Ha valakinek joga van megtudni, az ön, Atyám — szólt Jutka. — Nos? — Apám egyedül él, mint özvegyember. Anyám is egyedül él, mint egy özvegyasszony. Ezt nemcsak korukra való tekintettel teszik. Hiszen emberileg szólva nem olyan öregek, és összegabalyodhattak volna valakivel. . . Rám való tekintettel élnek, ahogy élnek, mert nem akarják, hogy miattuk az ismerősök szájára kerüljek. . . Már úgyis mondogatják: ,,Nohát ilyet! Apáca lányuk van, és szétmennek. . .” — Van-e levélbeli érintkezés közöttük? — kérdi most a pap. — Hát igen, ha annak nevezhetjük a szokásos udvariassági formákat, lapok, levelek névnapra, karácsonyra, húsvétra. . . — No és mi az, amit csak az a jó Isten tud? — terelte a pap a szót újra a lényegre. — Tudja, Atyám, mint szerzetesnő nehezen beszélek róla, de az Atyának elmondom. Anyám, mivel apáca lánya van, valami furcsa lélektani gátlással küzdött. Külön szobába költözött, és ott is aludt. Apám minden közeledését idegesen és ridegen elutasította. Apám elő-
