A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)
1983-09-01 / 9. szám
1 ni dolgok megértésére, miután hallották az érveléssel hirdetett igét, vagyis igével és hittel sarjasztom bennük Krisztust, tehát az ő igéjével, a hit által sarjad Krisztus azokban, akik hozzá sereglenek." Vajon nem ez-e az a missziós módszer, amelyet ma is alkalmaznunk kell, ha Krisztushoz akarjuk vezetni az embereket? Először Krisztusnak kell megszületnie a lelkekben. Kétségtelen ugyanis, hogy — a- mint a II. vatikáni zsinat tanítja (Lumen gentium 8) — az egyház látható szervezettségében „a hit, a remény és a szeretet közössége ezen a földön", de küldetése nemcsak az, hogy hitben, reményben és sze- retetben megélje a krisztusi üdvösséget, hanem az is, hogy közvetítője legyen ennek az üdvösségnek: Krisztus által árassza minden emberre isteni igazságát és kegyelmét. Szent Gellért életével tanúságot tett az evangelizálás buzgó szolgálatáról. Nem a saját eszméit akarta hirdetni, hanem Krisztus örömhírét. Megértette azt is, hogy egy rendezett egyházi közösség csak a következő módon születhet meg: ha keressük a közösséget Krisztussal, és felajánljuk életünket testvéreink szolgálatára. A Krisztussal és testvéreinkkel megélt közösség kinyilvánítja az egyház intézményének igazi jelentését: elvezetni a közösségre az egy Istenbe vetett hit révén, aki a Szeretet, és aki közel van hozzánk. Szent Gellért erőit arra szentelte, hogy szervezze az egyházat, az éppen megszületett helyi közösséget, beillesztve annak gyökereit az egyetemes közösségbe, vagyis Krisztus egyházába. Ez az egység, az élet és hit forrása, elengedhetetlen feltétele a gyümölcsöző evangelizálásnak; és nekünk is szeretnünk és szolgálnunk kell földi hazánkat, annak kultúráját és értékeit, mindig szeretve és szolgálva Istent. Szent Gellért, a vértanú Ezt az imádságban és apostoli munkában Istennek szentelt életet a vértanúság koronázza meg. Az események ismeretesek: amikor Gellért püspök Székesfehérvárról Endre király fogadására Budára megy, hogy István örökségét, a fiatal megyar kereszténység sorsát biztos kézbe tegye, a föllázadtpogányok egy csapata megöli. Ez a vértanúság volt új hazája, új népe iránti szeretetének végső tanúbizonysága. Ha korszerű keresztény feladat az imádság és a munka belső összhangjának a megvalósítása, ha korszerű feladat a másokért élő apostoli szellem kialakítása, mindennek csakis akkor lesz hitele és hathatós ereje az emberek szemében, ha meggyőződésünkről tanúságot teszünk egész életünkkel, és ha kell, azt feláldozzuk testvéreinkért. Szent Gellért, a vértanú végső példája és tanítása pontosan az, hogy — ha nem is vérünk ontásával, de — tehetségünk, erőink, elkötelezettségünk áldozatra kész odaadásával bizonyítsuk annak igazát, amit hiszünk és megváltunk. 394