A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)
1983-08-01 / 8. szám
311 kezetünket a béke építésére kell fordítanunk. Levelünk harmadik részében a béke pozitív elgondolását vázoljuk fel és azokkal a követelményekkel foglalkozunk, amelyeket ez az elgondolás a diplomáciától, a nemzet politikai életétől és egyéni döntéseinktől megkíván. Míg szüntelenül a béke megvalósításán kell dolgoznunk, az is szükséges, hogy korlátozzuk az erőszak alkalmazását; nemzeti államokból álló világunk, bár közös problémákkal áll szemben, nélkülözi a megfelelő politikai tekintély erejét. A béke fenntartása az atomkorban erkölcsi és politikai értelemben is parancsoló szükségszerűség. Ennek a levélnek első és második részében először ismertetjük a háborúra vonatkozó katolikus tanítás alapelveit, azután az ismertetett elvek alapján egy sor ítéletet formálunk tényleges feladatokra és eljárásmódokra vonatkozóan. Mikor ítéletet alkotunk, erkölcsi tanítóként és nem technikai szakértőként szólunk. I. A katolikus tanítás néhány alapelve, értékmércéje, kiindulópontja A. A háborúról 1. A katolikus tanítás minden esetet azzal kezd, hogy gyanúval fogadja a háborút,és eleve a viták békés megoldását keresi. Rendkívüli esetekben, amelyeket az igazságos háborúra vonatkozó hagyományok erkölcsi elvei szabnak meg, az erőszak bizonyos fokban megengedhető. 2. Minden nemzetnek joga és kötelessége, hogy megvédje magát igazságtalan támadás ellen. 3. Erkölcsileg nem igazolható a támadó háború semmiféle fajtája sem. 4. Sohasem megengedett szokásos vagy atomfegyvereket úgy irányítani, hogy megkülönböztetés nélkül egész városokat vagy hatalmas területeket egész népességükkel elpusztítsanak. Az ártatlan polgári lakosság vagy nem harcoló személyek szándékos megölése erkölcsileg mindig rossz. (Lelkipásztori konstitúció az Egyház és a mai világ viszonyáról 80.) 5. Még az igazságtalan támadásra adott védekező válasz is okozhat olyan pusztítást, mely Cooke bíboros, amerikai tábori püspök t