A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)
1983-08-01 / 8. szám
3 75 Az amerikai hadsereg katolikus tábori püspöke, Cooke bíboros, New York érseke külön írást intézett a katonasághoz. Arra biztat többek között, hogy a pásztorlevelet ne összefoglalásokból, újságcímekből és szenzációt kereső szólamokból ismerjék meg, hanem vegyék a fáradságot a dokumentum mondanivalójának pontos megismeréséhez. A pásztorlevél a hagyományos katolikus tanításhoz híven elismeri a nemzet önvédelmi jogát, ha szükséges, a haderők bevetésével is, de megkérdőjelezi a mai védelmi stratégia erkölcsiségét, és az egyének lelkiismeretét éppen úgy, mint a nemzeti lelkiismeretet magábatérésre szólítja fel. Nem tart igényt sem arra, hogy bonyolult technikai kérdéseket megoldjon, sem arra, hogy övé legyen a végső szó. A háború azonban nem pusztán technikai kérdést, hanem súlyos erkölcsi dimenziókat is magában rejt. A honvédelem felelőseinek minden békés megoldási lehetőséget ki kell meríteniük, mielőtt akár távolról is háborúra gondolnának; a fegyverkezés megszervezésében pedig a lehető legnagyobb mértékben csökkenteniök kell az erőszak, rombolás, szenvedés és halál esélyeit. Végül a bíboros a békére irányuló párbeszédet sürgeti a honvédelem felelőseinél. „Foglalkozástok a béke! Hivatástok a béke! Szolgálatotok a béke!" A második vatikáni zsinat a modern háború kiértékelését ezzel az állítással nyitja meg: „Az egyetemes emberi család nagykorúságának döntő órájához érkezett." Egyetértünk a zsinattal a helyzet felmérésében. A sorsfordító válság szinte testet ölt abban a veszélyben, amelyet az atomfegyverek jelentenek a világ számára, és fenyegetik mindazt, ami a világban értékes számunkra. Az atomkor hozta válság hatásait látjuk és érezzük, beléjük ütközünk népünk szolgálata közben. Az atomfegyverek gyökeresen megváltoztatták a hadviselés természetét, és a fegyverkezési verseny az emberi élet és az egész civilizáció számára olyan veszélyt jelent, amilyenre eddig nem volt példa. Levelünket a katolikus hit szemszögéből írjuk. A hit nem szigetel el minket az élet újabb és újabb feladataitól, hanem felszítja vágyunkat, hogy az evangélium fényében forduljunk feléjük, amely a feltámadt Jézus személyében érkezett hozzánk. A hit és az értelem erőforrásainak segítségével reményt kívánunk kelteni a ma emberében és irányt mutatni egy atomveszélytől mentes világ felé. Mint katolikus püspökök levelünkkel tanítói szolgálatunkat gyakoroljuk. A háborúra és a békére vonatkozó katolikus hagyomány története hosszú és bonyolult; a Hegyi Beszédtől II. János Pál pápa nyilatkozataiig terjed. Ezt a vallásierkölcsi erőforrást kívánjuk átkutatni és megmagyarázni, és napjaink felmerülő kérdéseire alkalmazni. Mikor ezt tesszük, jól tudjuk, és akarjuk, hogy levelünk olvasói is jól megértsék: levelünk nem minden kijelentésének egyenlő az erkölcsi súlya. Van, amikor az Egyház tanításában talált egyetemesen kötelező erkölcsi elveket jelentünk ki; máskor a lelkipásztori levél az elveket olyan meghatározott esetekre alkalmazza, olyan megjegyzéseket tesz, vagy olyasmit ajánl, amelyekben megengedett a véleménykülönbség azok között, akik különbözőképpen mérik fel a helyzetekre vonatkozó adatok tényleges súlyát. Mégis, elvárjuk a katolikusoktól, hogy erkölcsi ítéletünket komolyan fontolóra vegyék, amikor egy-egy adott problémával kapcsolatban saját nézeteiket kialakítják.
