A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)
1983-08-01 / 8. szám
372 Szeder Mihály A lőcsfalvi pap naplójából Egy este a lőcsfalvi pap a Lőcsfalva és Padár közötti kanyargós erdei úton tapogatott botjával hazafelé. Annyiszor megjárta már ezt az utat, hogy szinte minden rögjét, kanyarát, fáját, bokrát ismerte. Nem volt még egészen sötét, mert a holdvilág fátyolos éjszakai fényével fönt járt az égen, és titokzatos A FÉLELEM világosságot borított az erdőre. Egyik kezében a botjával tapogatta az utat, a másik kezében ott csüngött a rózsafüzér, s ahogy a lábait rakta, ajkán peregtek a miatyánkok, üdvözlégyek, dicsőségek szavai. Képzeletében pedig a titkok vetítették mint egy vászonra a bibliai képeket. Ahogy így imádkozva bandukolt, odaért, ahol egy darabig együtt futaz ösvény a padárhegyi szőlők szélével. Egyszerre egy futó árnyék ugrott ki a Padárhegy felőli részből, és odasimult a bandukoló paphoz. A pap felriadt imájából, mert érezte, hogy a hozzásimuló árnyék megfogja a talárisa szélét, és elrejti arcát annak ráncai közé. — Maga nem fél? — kérdezte a kamaszhang. — Hát te ki vagy, flam? — Édesapám rámparancsolt, hogy menjek be a faluba szódavízért! De én félek egyedül a sötétben itt az erdőben. Maga a faluba megy? — Oda én, flam. En volnék a plébános. Hát mi a neved, flam? — En Jóska vagyok! — Van ám Jóska nagyon sok errefelé. Hát kinek a Jóskája vagy? — A Bondorék Jóskája. — No, én ismerem az apádat, fiam. Csak gyere velem. De nem félsz majd visszajönni egyedül? — De bizony félek én. De majd keresek valakit, aki erre gyün! * * * így értek be a faluba. Majd a fiúcska elvált, ott, ahol az út a kocsma felé vezet. A lőcsfalvi pap pedig elgondolkozott a ,.félelemnek” nevezett érzés felett. Még amikor hazaért is és az irodájában tett-vett, ott is ott motoszkált fejében ez a rettenetes érzés, amely elfogja néha az embert, és sokszor rettegéssé erősödik. . . Eszébe jutott a saját gyermekkora. — Vajon én féltem-e, mint a Jóska gyerek, az erdőben? — kérdezte saját magától. S kénytelen volt bevallani saját magának, hogy
