A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)
1983-08-01 / 8. szám
340 Urunk tanítása szerint rendezzük be életünket és reménykedve várjuk a szót, amikor „magához szólít” bennünket. * * * Készen kell lennünk arra is, hogy mindig meghalljuk az eseményekben, a történelemben hozzánk szóló isteni szót és utasítást is. Nyitott lélekkel és nyitott szemmel keresni az eseményekben meglátható tanítást és a történésekben megmutatkozó útmutatást. Az ószövetség közösségi szellemben nevelt és felnőtt népe így nézte a történelmet. Vagy ha elfelejtette ezt a nézőpontot, akkor prófátái, küldöttei által Isten ráirányította a nép tekintetét erre a szempontra. A nép felemelkedésének és a történelmi csapásoknak váltakozása idején egyaránt arra intettek a próféták: a Törvénnyel az élet útját tárta elétek az Isten. Ha — botorul szembeszállva vele — letértek útjáról, magatok veritek magatokra az ostort. * * * Felmagasztalt az Üdvözítő, amikor meghívott minket az Evangélium fényére — intette népét a szent király. Pannonia sacra szent királyai ezen az úton akarták népüket megtartani. A nemzeti gyászeseményekben bűnbánatra, magunk jobbítására intettek. „Jaj, de bűneink miatt gyűlt harag kebledben.” Már a pogány kunok ellen harcoló lovagkirály óta úgy is tekintették ezt a harcos, vitéz nemzetet, mint a hit bajnokát. Szent László „emeltette fel” szent elődei ereklyéit. Ezzel hívta Kapisztrán János Hunyadi kereszteseit a nándorfehérvári csatába. Urunk színeváltozásának ünnepét annak a győzelemnek az emlékére rendelték. Öt hallgassuk. Öt kövessük. Benne van az élet. Harang 1622-ből Bethlenszentmiklósról Augusztus 14. - ÉVKÖZI 20. VASÁRNAP NAGYBOLDOGASSZONY: MAGYAROK NAGYASSZONYA A vasárnap esti szentmise olvasmányai: IKrón 15,3-4.15-16; 16,1-2: A szövetség ládájának átvitele a templomba. lKor 15,54-57: „Győzelmet ad nekünk Jézus Krisztusban.” Lk 11,27-28: Áldott a te édesanyád! Istent magasztaljuk a Mária-tiszteletünk útján is. Istent, aki Máriának, és nekünk is, megadta a győzelmet a bűn felett. Nekünk