A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)

1983-07-01 / 7. szám

327

„Én ugyanerre a sorsra juthattam volna!” Megrendül kettejük egybeolvadó végzetén, irgalomra és szeretetre gerjed, és ezzel felebarátja lesz az idegennek.

Az a szeretet, amellyel saját életét szereti, éltető napsugárként árasztja el a felebarátot is.

Ideje engedi, hogy segítsen, a szükséges anyagiak is keze ügyébe esnek; megvizsgálja a sebeket, borral fertőtleníti,

olajjal bedörzsöh, csillapítja, gyógyítja, ideiglenesen bekötözi;

felebarátját felnyalábolja, anyai gyengédséggel veszi karjába, felrakja saját öszvérére,

óvatosan beszállítja az útmenti vendégfogadóba, mindkettőjüknek szállást bérel.

Személyesen gondját viseli a betegnek

lefekvésig, sőt egész éjjel;

másnap reggel a fogadósra bízza,

bugyellárisából két dénárt vesz elő,

előre fizet a betegápolásért,

nagyobb költségekre is felhatalmazást ad:

ezeket Jeruzsálembe visszajövet majd megtéríti.

Egy utolsó pillantást vet felebarátjára, majd öszvérére ülve ellovagol;