A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)
1983-07-01 / 7. szám
314 Miért vagyok a remény embere? Mert hiszem: Isten új arcot ölt minden reggel, és most teremti a világot, nem valahol az elfelejtett múlt ködében,, Ez késztet minden percben készen állni a nagy találkozásra. Mert a váratlan a Gondviselés szabálya. Ez a kiszámíthatatlan Isten ment meg minket és szabadít meg minden determinizmustól kijátszva a szociológusok borúlátó jóslatait. Ez a kiszámíthatatlan Isten szereti gyermekeit, az embereket. Ez reményem forrása. A remény embere vagyok: nem emberi érvek, nem természetes optimizmus táplálja bennem a reményt, hanem egyszerűen hiszem, hogy a Szentlélek működik az Egyházban és a világban, akár tudunk róla, akár nem. A remény embere vagyok, mert hiszem: a Szentlélek mindörökké a Teremtő Szellem, aki minden reggel új szabadságot, örömöt és bizalmat hoz azoknak, akik befogadják. A remény embere vagyok, mert tudom: az Egyház története hosszú, s tele a Szentlélek csodáival. Gondoljatok a prófétákra és a szentekre, akik döntő órákban a kegyelem csodálatos eszközei voltak, s fénycsóvát vetítettek elénk az útra. Hiszek a Szentlélek meglepetéseiben. XXIII. János pápa is egy volt közülük. A Zsinat is. Nem számítottunk se az egyikre, se a másikra. Miért merülne ki éppen most Isten képzelőereje és szeretete? Remélni kötelesség és nem fényűzés. A remény nem álmodozás, ellenkezőleg: eszköz, hogy álmunkat valóra váltsuk. Boldogok, akik álmodni mernek, s álmukért kemény pénzzel fizetnek, hogy testet öltsön az emberek életében. 1974 Pünkösdjén
