A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)
1983-05-01 / 5. szám
202 Tűz Tamás A SZENTLÉLEK ELJÖVETELE Lélek az Isten. Lelke lebegett az ősvilágnak vizei felett. Most, hogy Jézus Atyjához égbe ment, kimondják ketten ők a nagy „igent". Kettőjük csókja a Vigasztaló, szárny nélkül is sebesen szárnyaló, saját szépségében fürdő Galamb, tűznyelvű szó, szélvész sodorta hang. Úgy küldi Őt az égre kelt Ige, mint teremtőt a kongó semmibe, hogy suhantán jöjjön valami más: új élet, fény, pünkösdi látomás. „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát”, tárd fel nékünk az isteni élet mélységét és szépségét — kérték Jézust a tanítványok. Hiszen látták, hogy fárasztó napi munka után — kitárt karral égbe nézve vagy alázattal a földre borulva — egész éjszakákat eltölt az Atyával való beszélgetésben. Ki valójában az Ő Istene? * * * Milyen az Atya, milyen az Isten - ezt akarjátok tudni. Hát nézzetek rám: ez a jóság, ez az irgalom, ez a könnyet törlő és embert szánó jó szív — ez az Atya jósága. Bennem öltött testet. En vagyok az Ö életének tökéletes képmása. Amit az az szó jelent, hogy „Abba”, „Édesapám”, csak az mond valami igazat Róla. Ez a ragyogó fény, ami szavaimból és életem példájából felétek árad. Ez a hatalmas erő, mely holtakat támaszt és tengert csillapít. Ez a szánakozó, vigasztaló jó Szív, ez a Szeretet, a Lélek. En vagyok a tökéletes Isten-kép, és én, csak én tudom kimondani, ki az Isten. Az Ő Istene — a mi Istenünk! Énekeljük — ne csak a szentmisén — a Szent-Szent-Szentet, a Szentháromság dicséretére. Mondjuk a dicsőséget olvasás tizedeink végén. Zengjük a mise dicsőségéta Szentháromság tiszteletére.
