A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)

1983-04-01 / 4. szám

175

Mindennek ellenére jól kijövök az Öreg fiúval, mert remek történeteket tud mondani például arról a huszárkapitányról, akinek a kardját lelakatolták, hogy ne tudja kard lapozni a legénységet.

A „ Vaddisznó" főszerkesztője telefonált, hogy valami belevaló vacakra volna szüksége, de három napon belül. Egyet és mást kikötött, hogy tudniillik ne legyen vers, novella, interjú, írói arckép, társadalomrajz, eszmélődés, de regényfejezet se, és hagyjam békén a latintanárunkat, akit sokkal izgalmasabb számban akar kikészíttetni. Mikor írtam én verset? Micsoda ronda hízelgés! Hogy készülő regényemnek egyik fejezetét sem hajlandó lehozni... De nem készül semmiféle regény a szobámban, ezért nem is kínoznak elnyomott büszkeségem görcsei. Mondtam ősszel Rabombánnak, ne indítsa el a diáklapot, mert nem bírja majd szusszal. Erre nagyott szívott a csikkből, és akkora füstöt fújt, mint egy kitörésre készülő vulkán: ő tudja, melyik a kenyér vajas oldala, és ha kell, arra is képes, hogy disznó fülből selyemerszényt varrasson. Pimasz alak. Amikor a telefonban emlékeztettem prófétai képességeimre, úgy lehordott, hogy a fél pofám belezsibbadt. Hogy menjek a bányabéka feneke alá, ha mindenáron a hideg levest is fújni akarom. Bedobta a vezércselt, hogy írói pályafutásomat nem engedi most az elején kátyúba jutni. Akartam neki válaszolni valamit, de a jelbeszédet a drót nem viszi át. így aztán forogni kezdtek a fejemben a kerekek, az is, amivel több van a kelleténél.

Az ihlet megszólalt, mint Tihanynak riadó leánya. A cím: ,,Dújtfenekü", sokat ígért. Hóhajú nagyapám mesélte úgy tábortűzi csevegésként, hogy egykori némettanára, Nyilassy Lajos mint gyömöszölte be a katedraszekrény alá Fejér Tibort, a Nemzeti Színház színészének tizenkét éves fiacskáját, aki már e zsenge korban százharminc kilós apjára ütött, és alakja aszimmetrikus görbéket mutatott. Ma ilyet nem lehet csinálni. Nem csinálnak. A témát azonnal ejtettem. Csak nem fogok érveket adni a közoktatás íróasztalára, hogy lám, lám, a csürhét ezelőtt hatvan évvel még fegyelmezni lehetett.

Az egész szombatomat elrontotta a háromnapos határidő. A címek nem hiányoztak: „Urkompon születtem" — „Öt év, és vízzel tankolunk" — ,,Krisna papok az autópályán" — az ilyen és hasonló címek jöttek és mentek, mint augusztusi égen a hullócsillagok. A teniszmérkőzést néztem délután, de alig tudtam válaszolni, amikor hóhajú nagyapám az eredmény után érdeklődött. Otthagytam avval, hogy lemegyek a garázsba piszmogni.

Ahogy beléptem a vackok e raktárába, megütötte orromat az almaillat. A hátsó kamra ajtaját valamelyik húgom nyitva hagyta, és a polcokról áradt a télre őrzött alma aromája. Most is friss, erős, és