A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)

1983-04-01 / 4. szám

170

Beteljesítette a szabadság nagy ébredésének hőseitől és vértanúitól származó ígéreteket. Nemcsak Izajás reménységeit vagy Ezekiel dühét. Prométeusz kiszabadult láncaiból, Antigoné a falból. Ezek a láncok, ezek a falak, a végzet mitikus képei, porrá omlottak előtte. Minden Isten elpusztult, és megkezdődött az ember.

Olyan volt ez, mint az ember új születése.

Nézem mindennek a szimbólumát, ezt a keresztet, és álmodozom mindazokról, akik tágították a rést: Keresztelő Jánosról, aki megtanít bennünket, hogyan fedezhetjük fel a mindent, ha nincs semmink; Kari Marxról, aki megmutatta nekünk,hogy lehet megváltoztatni a világot; Van Goghról, és mindazokról, akik tudatossá tették bennünk: az ember túlságosan nagy

Ti, orgazdái a Konstantin elrabolta nagy reménynek, adjátok Öt nekünk! Élete és halála a mienk is, mindazoké, akiknek a szemében értelme van. Mindannyiunké, akik megtanultuk tőle, hogy az ember teremtőnek van teremtve.

Teremtő hatalom, isteni tulajdonsága az embernek! Számomra ez az áldozati adomány, és ez valóságosan jelen van mindig, amikor valami új van születőben az ember teljesebb kialakítására, a legbolondabb szeretetből vagy tudományos fölfedezésből, egy költeményből vagy a forradalomból.

VAS ISTVÁN költő, műfordító:

— Gyermekkoromban semmit sem tudtam Jézusról. És előbb lettem marxista, mint keresztény. Marxistának egyébként meg is maradtam a világ dolgainak, vagyis a társadalomnak, az általam is végigélt történelemnek a megítélésében.

Jézust megismerni aránylag későn kezdtem, huszonkét éves koromban. Attól fogva tudom, hogy Jézus élete a legnagyobb dolog, ami az emberiséggel történt. Attól fogva életem minden fontos eseményében és gondolatában jelen volt.

ahhoz, hogy elég lehessen önmagának.