A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)
1983-04-01 / 4. szám
166 A szanatóriumban nagy lelki megpróbáltatások vártak Maximilián atyára. Isten rendszeresen kiteszi ennek azokat, akiket egészen meg akar tisztítani, és magasra kíván emelni. Ö azonban, mennyei Mamuskájába kapaszkodva, kiállta ezt a próbát is. Gyümölcsét akkor tapasztalta, amikor 1927 áprilisában visszatérhetett Grodnóba. A nyomda kinőtte a helyét, s elfoglalta már a kolostornak minden helyiségét, a cellákat kivéve, s mégis hely szűkében voltak. Világossá vált előtte, hogy más hely után kell nézniük. Varsó közelében Drucki-Lübecki hercegnek hatalmas birtokai voltak, s Grodno környékén ugyancsak volt földje. Itt ismerkedett meg vele Kolbe atya, s tudta meg tőle, hogy el akarja adni Varsó mellett levő birtokának egy részét. Maximilián mindjárt elment terepszemlére. Körülbelül tizenkét holdnyi volt a terület, nem messze a vasútállomástól, az ország szívében, tehát kitűnő fekvésű a nyomda számára. Mindjárt kivett batyujából egy kis Szüzanya-szobrot, s elhelyezte a földön. „Kedves Mamuskám - mondta vedd birtokodba ezt a területet, mert tudom, hogy ez épp megfelelő lesz neked.” Az ingatlaniroda megmondta az árat. Maximilián szédülni kezdett, mert bár az ár tisztességes volt, mégis túl magas ahhoz, hogy gondolni merjen a kifizetésére. A tartomány főnöknek is ez volt a véleménye, s megtiltotta neki, hogy megvegye a földet. Kolbe atya tehát elment a herceghez, s megmondta neki, hogy nem tart igényt a területre. Búcsúzáskor a herceg megjegyezte: „Hallottam, hogy egy Mária-szobrot hagyott a földön. Mi legyen vele?” „Az ott marad’ - válaszolta Maximilián. A herceg egy ideig hallgatagon fogta Maximilián kezét. „Rendben van - mondta végre. - A föld a szoborral megy. Odaajándékozom Önnek.” „Térdeljetek le, testvéreim, és adjatok hálát a Szeplőtelen Szűznek” — mondta Maximilián munkatársainak, amikor visszérkezett a kolostorba. „Ud- vözlégy Mária!” - harsogták háromszor a szerzetesek, elnyomva a gépek zakatolását. Mindenkinek csordultig telt a szíve hálával. A Szeplőtelen Városa 1927 októberében már meg is kezdték az építkezést. Előszóra kápolnát és a lakóhelyet eszkábálták össze maguknak. Már hideg volt, és a talajt hó borította. Fűtésről szó sem lehetett, s gyakran még arra is sor került, hogy tető nélkül kellett éjszaka aludniuk. A környék lakossága - főképp zsidók - megszánták őket, s vittek nekik élelmet és konyhaedényeket a főzéshez. Maximilián atya is kivette részét az építkezésből, megfeledkezve orvosa utasításáról, amellyel elbocsátotta a szanatóriumból: „Sokat pihenjen, bőségesen táplálkozzék, és hosszan aludjék, töltsön órákat a nyugágyban, és ne emeljen terheket.” 1927 novemberének vége felé megérkeztek a többiek is Grodnóból a gépekkel együtt. December 7-én, a Szeplőtelen Fogantatás ünnepének előestéjén felszentelték új településüket, és elkeresztelték a Szeplőtelen Városának, lengyelül Niepokalanównak.
