A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)

1983-04-01 / 4. szám

152

rétéhez híven nem engedte, hogy engedelmes Fián, aki értünk áldozta életét, a halál uralkodjék. Feltámasztotta halottaiból, és egy jobb, teljesebb, dicsőséges élettel ajándékozta meg.

Két gondolatát vigyünk magunkkal: 1. Húsvétkor Krisztus bűnön és halálon való győzelmét ünnepeljük - legyőzte azt, ami elválasztotta az embert az Istentől. Húsvét a győzedelmes Krisztus ünnepe. 2. A feltámadt Üdvözítő minket is hív az egyház igehirdetése által követésére: Aki életét adja másokért, megnyeri azt. Az üres sír, amelyet az apostolok felfedeztek húsvét reggelén, nem bezárt, hanem életbe vezető kapu, mert mint Krisztus, mi sem halunk meg, hanem új életre támadunk.

Krisztus feltámadott,

Halál fején tapodott,

Égbe utat mutatott,

Tudom, hogy feltámadok!

Feltámadott Krisztus!

Április 10 - HÚSVÉT 2. VASÁRNAPJA

FELTÁMADÁS: MÁSFAJTA ÉLET

Evangélium: Jn 20,19-31.

Egy hároméves, bőbeszédű, csupa fül és szem kislánynak megígérték, hogy elviszik látogatóba, és egy igazi kisbabát mutatnak majd neki. Útközben csak arról csacsogott, hogy milyen kicsi szeme, füle, lába van a babának. Amikor végre meglátta az alvó kisbabát, félve megsimogatta, de az hang nélkül aludt tovább. Mire a kislány megszólalt: „Mammo, kapcsold be!” Úgy képzelte, hogy mint az ő elemes babája, ez is kapcsolásra sír vagy alszik. Annál nagyobb volt a meglepetése, amikor a megjegyzésén nevető felnőttek felébresztették a kisbabát, és az sírni kezdett. Nem egyhangúan, mint az övé, hanem cifrázva és modulálva a hangját. Ekkor jött rá, hogy a baba, noha ugyanolyan, mint az ő játékbabája, egészen más, és talán az is átvillant élénk kis agyán, hogy sokkal értékesebb, mint a játékbaba.

Ez a történet talán jobban megérteti velünk Tamás apostol élményét a feltámadt Krisztussal. Tamás a feltámadt Krisztussal és a természetfeletti világgal szemben álló természetes ember jellemző típusa. Mik a jellemzői? Az ilyen természetes alapokra építő embernek egy vágányon járó gondolkodása bizonyos biztonságot ad. Úgy érzi: amíg fogható és látható dolgok között mozog, nem érheti meglepetés. Ebből adódik majdnem az önteltség határát súroló magabiztossága: „Ha nem látom ... nem hiszem.”