A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)
1983-03-01 / 3. szám
129 Elmúlt a nyár, az ősz is. Advent közeledik. Reggel hattól este tízig mindent összevéve alig van másfél óra elfoglaltság. Általában teljes a csönd. Csak néha csapódik be a folyosó rácsos kapuja... Visznek valakit, hoznak valakit. Aztán elmúlik egy fél nap, és semmi zaj. De azért szégyellném magam, ha unatkoznék. Milyen jó, hogy volt sok-sok élményem... Adventról is. A gyerekkori lucázásoktól az adventi cikkekig, és a kicsi Jézus útját egyengető gyermek-lelkigyakorlatokig. Programot csinálok karácsonyra. Lélekben mindennap más és más templomot látogatok meg, ahol valaha szentmisét mondtam... Elvonultattam magam előtt azokat a helyeket, ahol lelkigyakorlatokat vagy más lelki szolgáltatást végeztem... Isten kegyelméből mennyi jóság, bizalom, szeretet és megbecsülés áradt felém... Milyen kár, hogy nem voltam még tapintatosabb, készségesebb, önzetlenebb... Igen, szembe akarok nézni fogyatkozásaimmal is, kutatom elakadásaim okát, hogy kisebb legyek, és így közelebb kerüljek az egészen kicsinnyé lett Gyermekhez, aki a hatalmas Isten. Hogyan jellemzi öt Szent Pál? „Kiüresítette önmagát, és hasonló lett az emberekhez." Kiüresíteni önmagunkat... Most ez talán könnyebb, mert nem vesz körül semmi kacat, vacak, amihez tapadhatnék. Sajnos, ez csak külső kiüresedés, a belső nélkül mit sem ér. Csakugyan nincs már más ambícióm, mint ű? Csakugyan minden, ami történt, Őérte történt? Nem egyszerű kérdések ezek, ha becsületesen akarunk rá válaszolni. Aztán ide is eljött az az est, melyen „megtudjuk, hogy eljő az Úr, és megszabadít minket, és reggel meglátjuk az ö dicsőségét." E napon előbb adták be a vacsorát, körülbelül négy óra lehetett. Tehát hat óra volt még hátra a hivatalos takarodóig. Lehetett tehát ünnepelni a város közepén is példátlan csöndben, magányban, mindent a Lényegre, a Titokra összpontosítva... Sor került az összes általam ismert karácsonyi ének eldúdolására, a karácsonyi emlékek felelevenítésére. Jutott idő bőven az imádságra. Egymás után ajánlottam a kis Jézus és a Boldogságos figyelmes szeretetébe mindazokat, akikkel összehozott az Úr jósága, akiktől sokat kaptam, és akiknek az Ö kegyelméből adhattam...Nem éreztem környezetem sivárságát, papi szolgálatom befagyasztásának ténye sem ártott, hiszen tudtam, hogy annak vagyok gyarló és esendő tanítványa, akiről mint kisgyermekről jövendöli Simeon: „Sokak romlására és föltámadására lesz ő; a jel, melynek ellene mondanak." Legyen hát úgy, ahogy Ö akarja. Csak a szeretet maradjon enyém A kegyelemmel, S minden, de minden gazdagság enyém — Más semmi nem kell.
