A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)

1983-03-01 / 3. szám

112

Kővári Károly

A SZEPLŐTELEN LOVAGJA (IV.)

A szanatórium apostola

Abban a válságos pillanatban a megerőltetés Kolbét teljesen kimerítette. Láza 104 r-ra(40 C°-ra) szökött fel. Ekkor fedezték csak fel társai, mitől szenved. Senki sem mert közel menni hozzá, hogy el ne kapja tőle a tüdővészt. Egyedülfeküdt szobájában a szalmazsákon.

Állapota annyira súlyosbodott, hogy elküldték a Zakopanéi szsnatórium- ba. Ez a hely hírhedt volt egyházellenes légköréről. Másfél évet töltött ott, 1920 júniusától 1921 decemberéig.

Egyik belső vérzés a másikat érte. Tüdő-légkezelést kapott, ami fájdalmain annyit könyített, hogy elkezdhette „felfedező” útjait az istentelenségnek ebben az erődjében. Sok időt töltött a szanatórium folyosóin és napozóin, vagy a testgyakorlást végző betegek között sétált. Volt köztük sok egyetemi hallgató, akik ,,szabadgondolkodóknak” nevezték magukat. Élénk értelmével és vonzó mosolyával annyira megnyerte őket, hogy hamarosan kérték, tartson nekik gyűléseket. A szanatóriumi élet ugyanis egy idő múlva nagyon unalmassá vált számukra. Maximilián szívesen vállalkozott arra, hogy unalmukat elűzze.

Mire az első gyűlés véget ért, egyes magukat „erős tornyoknak” képzelő egyének alapjaikban ingadozni kezdtek, és elhatározták, hogy több gyűlésen nem vesznek részt, hogy teljesen be ne hódoljanak. A magukat erősebbeknek vélők azonban kitartottak. Néhány nap múlva négy vad szabadgondolkodó megtért, s ezt egyáltalán nem is tartották titokban. Ettől kezdve csörgedezni kezdett a gyónni kívánók szerény, de állandó patakja.

Az egyetemisták között különösen egy értelmes képű fiatalember figyelt nagy érdeklődéssel Kolbe atya szavaira. Maximilián biztosra vette, hogy első megtérői között lesz. Egyelőre azonban semmi sem történt. Egy nap ez az ifjú búcsút vett tőle azzal, hogy többet nem vehet részt gyűlésein, mert állapota any- nyira súlyosbodott, hogy nem hagyhatja el az ágyat. Nemsokára meg fog halni. Ekkor derült ki, hogy az ifjú zsidó volt. Kolbe atya megígérte neki, hogy majd meglátogatja betegszobájában.- Lehetetlen, Atya. Senkit sem engednek be a válságos állapotban lévő betegekhez - válaszolta az ifjú.- De én felkereslek - erősködött Maximilián. El is ment hozzá, olyankor, amikor senki sem látta. Jelen volt utolsó óráiban, megkeresztelte, megáldoz- tatta, részesítette a betegek szentségében, és nyakába tette a csodásérmet. Boldogságtól sugároztak az ifjú szemei. Csak egy dolog aggasztotta- Anyám, aki fanatikus zsidó, útban van ide.- Ne aggódj! Te mára mennyben leszel, mire ő megérkezik - válaszolt az atya. Úgy is lett. Az ifjú délelőtt 11 órakor meghalt, s anyja csak egy órával később érkezett meg.