A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)
1982-02-01 / 2. szám
71 Az előbb említett női közösségek évtizedeken át fejtettek ki áldásos tevékenységet a japán keresztények legszegényebbjei között. Nagyjából hasonlítottak egymásra ezek a kis csoportok, ugyanaz a lelkiség fűtötte őket, de azért meglehetősen önállóan működtek, egymástól függetlenül. Majd’ minden plébániának megvolt a maga csoportja. A nép nővéreknek hívta őket (ane-szan), a szó magyar értelmében. A német „Schwester”, az angol „sister” vagy a latin ,,soror” nem fejezi ki elég világosan az értelmet, hiszen nem tesz különbséget a húg és a nővér között. A japán „ane” a magyar „nővér”-nek felel meg. Idővel azonban felmerült a gondolat, nem volna-e érdemes szorosabb szervezetbe kapcsolni ezeket az elég lazán összefüggő nővérközösségeket. A gondolatot tett követte. A helyzet alapos kielemzése és felmérése, valamint az érintettekkel való alapos megbeszélések eredményeképpen az akkori nagaszaki püspök, Yamagucsi, egy japán papot küldött Rómába azzal a megbízással, hogy tanulmányozza a női kongregációk szervezeti lehetőségeit. Ez a pap szintén „szigeti” hivatás volt. Az alapos és jól átgondolt előkészítésnek megvolt az eredménye: a nagaszaki egyházmegyében szétszórtan működő csoportok amolyan „világi szerzet”-félébe tömörültek. Ez 1956-ban történt. Nemegy csoport ekkor már 50—60 éves múltra tekinthetett vissza. Az eggyélevés emlékéül egyszerű egyenruhát és egységes nevet kaptak: „Az Űr szolgálóleányainak a kongregációja.” Mert ebben látták hivatásuk lényegét: Máriához hasonlóan az Úr szolgálóleányai akartak lenni a nagaszaki keresztények szolgálatában. Folytatjuk. Cser László S.J. EGYÜTT A SZÉLLEL A Szél jár itt, de máris elrepül, ki tudja, hol, de valahol majd megül egy-két falevél fölül, hogy jött, a neszre, halk csilingelés hallatszik egy-egy percre: menjünk együtt el így s ne máshova, szálljunk együtt, te Szél, repüljünk el Oda...!
