A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)

1982-02-01 / 2. szám

57 guk is a Szentlélek ajándékát. Ettől az időtől kezdve az apostolok, Krisztus akaratának eleget téve, a keresztség kegyelmének betetőzése­ként a Lélek ajándékát kézrátétellel kiosztották az újonnan megke­resztelteknek./ /így tűnik ki, hogy mi a bérmálás sajátos jelentősége abban a szentségi beavatásban, amelyben a hívek a keresztség által, továbbá a bérmálás és az Eucharisztia által is élő tagokként épülnek be Krisztus­ba, és hasonulnak őhozzá. Az újonnan megkereszteltek a keresztsed­ben elnyerik bűneik bocsánatát, az Isten gyermekeivé fogadást és Krisztus jegyét, amellyel az Egyház tagjaivá válnak, és első fokon ré­szesednek üdvözítőjük papságában. Akik a keresztsedben újjászület­tek, a bérmálás szentségében megkapják a szavakkal ki nem fejezhető Adományt, magát a Szentleiket, aki sajátos erővel ruházza fel őket, és ennek a szentségnek a je­gyével megjelölve tökélete­sebb kötelékkel az Egyház­hoz kapcsolódnak, és szoro­sabban el vannak kötelezve arra, hogy Krisztus igaz ta­núiként szóval és tettel ter­jesszék és megvédjék a hitet. Végül a bérmálás szentsége a szent Eucharisztiával úgy függ össze, hogy a szent ke- resztséggel és bérmálással már megjelölt hívek az Eu- charisztiában való részese­dés által teljesen beleépülnek Krisztus testébe./ /Találóan írja Tertullianus: A testet lemossuk, hogy tiszta legyen a lélek; a testet megkenjük, hogy Istennek szenteljük a lelket; a testet megjelöljük, hogy erőt nyerjen a lélek is;a testet kézrátétellel illetjük, hogy a lélek is megvilágosodjék a Szentlélektől; a testet Krisztus tes­tével és vérével tápláljuk, hogy Istennel töltekezzék a lélek is. (VI. Pál pápa, Divinae consortium naturae.)/ A bérmálás megünneplése az Egyházban /A felnőtt hittanulók a bérmálást rögtön a keresztség után nye­rik el. Segíti őket a keresztény közösség, és főleg az az oktatás, amit hitjelölt korukban kapnak. Közreműködnek ebben a hitoktatók, a ke­resztszülők, valamint a helyi közösség tagjai. Ezt a célt szolgálják a hitoktatás és a közösben tartott szertartások. Az ilyesféle katekume- nátust megfelelően alkalmazni kell azokhoz, akik már kisded koruk­ban megkeresztelkedtek, de csak felnőtt korukban járulnak a bérmá­...Krisztus igaz tanúiként...

Next

/
Thumbnails
Contents