A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)
1982-02-01 / 2. szám
55 /Az élet igéje által való megtisztulás fürdője, vagy is a kér észt ség, az embereket minden bűnnek, akár az át eredő, akár a személyesbűnnek szennyétől tisztára mossa, az isteni természet részeseivé és Isten gyermekeivé teszi. A keresztség ugyanis, miként a víz megáldásakor mondott könyörgések kifejezik, az Isten gyermekeivé való újjászületésnek, a fentről való születésnek a fürdője. A keresztelendők felett a Szent- háromsághoz intézett könyörgés azt eredményezi, hogy ezek, az ő nevével megjelölve, neki szenteltetnek, és életközösségre lépnek az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel. Erre a méltóságra készítenek elő és vezetnek el a bibliai olvasmányok, a közösség könyörgése és a hármas hitvallás./ /Az ószövetségi tisztulásokat a keresztség messze felülmúlja; hatásait az Űr szenvedése és feltámadása titkának ereje váltja ki. Akik ugyanis megkeresztelteinek, azok egybenőnek Krisztus halálának hasonlóságára, vele együtt temetkeznek a halálba, őbenne együtt életre kelnek, vele együtt feltámadnak. A keresztséggel ugyanis maga a húsvéti misztérium újból megjelenik és megvalósul, minthogy benne az emberek átmennek a bűn halálából az életre. A keresztség megünneplésekor tehát, főleg ha húsvét vigíliáján vagy vasárnap történik, a feltámadás örömének kell tündökölnie. (Általános tudnivalók, 3-6.)/ /A keresztséget ki kell szolgáltatni a kisgyermekeknek is, akik önmagukban még semmi bűnt nem tudtak elkövetni, hogy így, mivel a természetfölötti kegyelemtől születésükben meg vannak fosztva, újjászülessenek vízből és Szentlélekből az isteni életre Krisztus Jézusban. (VI. Pál pápa hitvallása.)/ ...vízből és Szentlélekből... A keresztség megünneplése az Egyházban /Isten népének, vagyis az Egyháznak, mely az apostoloktól kapott hitet őrzi és táplálja, egyik legfontosabb feladata a keresztség előkészítése és a keresztény tanítás. A felnőtteket az Egyház szolgálata által hívja meg a Szentlélek az evangéliumra, a kisdedek pedig az Egyház hitében veszik fel a keresztséget és kapják nevelésüket./ /Igen fontos tehát, hogy már a keresztség előkészítésében világi