A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)

1982-12-01 / 12. szám

548

A két korona

Dabrowska Mária már leánykorában apáca szeretett volna lenni. Azonban mire erre sor kerülhetett volna, az orosz cár megszállta Lengyelországot, és bezáratta a Rómához tartozó zárdák nagyrészét. A megmaradtokba nem szívesen vettek fel szegény leányokat, akik nem tudtak hozzájárulni a zárda fenntartásához.

Mária belenyugodott Isten akaratába, s így imádkozott: „Uram, nem kívánom megmondani neked, hogy mit tegyél. Ha más terveid vannak velem, legalább olyan férjet adjál, aki nem káromkodik, nem iszik, és nem tölti idejét a kocsmák körül. Ennyit azonban feltétlenül kérek Tőled, Uram”.

Isten teljesítette kívánságát. Amikor Kolbe Gyula megkérte kezét, boldogan mondott igent. Szótlan, gyengédlelkü fiatalember volt, aki se nem ivott, se nem dohányzott, és egyéb rossz szokással sem rendelkezett. Munkáját szent kötelességként végezte, és szabadidejét a tempómban töltötte. Akárcsak Mária, ő is tagja volt Szent Ferenc harmadrendjének.

1891. október 5-én kötöttek házasságot. Kolbe Gyula húszéves volt, felesége egy évvel idősebb. Első gyermekük, Ferenc 1892-ben, második pedig, Rajmond 1894. január 7-én született. Hamarosan csatlakozott hozzájuk a harmadik fiú, József is. Két további gyermekük, Valentin és Antal korán meghalt.

Mivel az apa keresete a szövőmesterségből nem volt elég a növekvő család számára, az anya kis cukrászüzletet nyitott, és mellesleg mint bába és ápolónő is működött. Abban az időben még nem kellett egyetemi képzettség mindehhez.

Amint Rajmond felnőtt, ő is kisegített az üzletben. Eleven fiú volt, aki elég gyakran rászolgált a büntetésre, amivel anyja nem is takarékoskodott. Rajmond már előre tudta, mikor vár rá büntetés, s ő maga vitte oda a botot anyjának, s lefeküdt a padra. Miután elszenvedte, ami kijárt neki, megköszönte anyjának, s visszatette a botot a helyére.

Anyja azonban korántsem volt megelégedve fia viselkedésével, s egyszer az ugyancsak alapos büntetés után szivettépő hangon felsóhajtott: ,Mondd, fiam, ugyan mi válik majd belőled?”

A következő napokban meglepő változást vett észre fián. Rajmond a szokásosnál gyakrabban bújt el a függöny mögé, ahol a czgstochowai Szűzanya családi oltára állt, s ott hosszú ideig, térdenállva, sírva imádkozott. Vagy a

falusi templomban sírt a Boldogságos Szűz oltára előtt. Utána azonban mindig valami rendkívüli szépség áradt arcáról. Végül az anya megkérdezte tőle, mi történt.

Rajmond először nem akart válaszolni, csak lehajtotta fejét. Anyja azonban értette a módját, hogy szólásra bírja. ,JVézd, Rajmond - mondta neki -, tudod, hogy anyádnak mindent meg kell mondanod. Nem akarsz engedetlen lenni, nemde?”

Ekkor a megindulástól remegve, könnyekkel szemében Rajmond bevallotta: „Miután azon a napon összeszidtál, és megkérdezted, hogy mi válik majd belő