A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)

1982-02-01 / 2. szám

52

„Jézusnak megesett rajta a szíve.” Jézus reakciója más. Nem a megszokott. A szokásnál mélyebbről fakad. Szívből. Olyan szívből, amely az Atya jóságával egy ritmusra dobban.

Nem fél, hogy tisztátalan lesz és nem engedik be sem a zsinagógába, sem más közösségbe. A kivetett pária jobban érdekli, mint a társadalmi megkötöttségek. Bármennyire ésszerűek és szentek is azok, az emberért vannak,és nem önmagukban érvényesek.

Jézus nem rendszerbontó és rendszerromboló — a meggyógyultál a társadalom őreihez küldi vissza, a törvény előírásait betartatja vele —, de törvénynél és rendnél előbbre való a szemében az élő ember. Csodáljam meg benne ezt a világoslátást, a megszokottból kiemeked- ni bíró hatalmas erőt és bátorságot, az isteni elgondolások szerelmesét. Szabad a lelke, viheti a Lélek, hogy a leprásnak örömhírt vigyen: testvéred vagyok! Leprádtól nem félek! Nem félek tőle, hogy megfertőz; érintésemtől az zsugorodik, menekül, tisztul meg.

* * *

A fehér fajta országaiban leprás ma alig akad; nem valószínű, hogy eggyel is találkozunk. Mégis... napjában hány emberrel bánunk úgy, mintha leprás volna?! Akaratlanul, önkéntelenül, igaz, de kritikátlanul és szeretetlenül. Valójában mi torzítjuk el a JÉZUS ÉS róluk alkotott képet és azt mondjuk róluk: nem számíthatók teljes értékű embereknek. Természetesen, A LEPRÁS ilyenkor magunkat a tiszták közé számítjuk, őket meg a tisztátalanok közé — pusztán azért, mert hippinek látszanak vagy kábítószerrel élnek, éjjeli mulatókba járnak, a nemi erkölcsökről a miénktől eltérő a felfogásuk, az atomfegyverekről, a halálbüntetésről, az abortuszról, az energiaforrásokkal való gazdálkodásról velünk ellentétes nézeteket vallanak. Leprások: akiknek jelenlétére a társadalomban allergikusak vagyunk. Felsoroljunk egy párat belőlük? — Az ázsiai és afrikai bevándorlók, a népjóléti segélyen élők. a jobb- vagy baloldaliak, az ilyen és olyan szagúak és bőrűek, az ilyen vagy olyan nemkívánatos népcsoport tagjai...

A magunk tisztaságának tudatában mi fosztjuk meg őket emberségüktől, mi fokozzuk le őket ember alatti emberré, és ahelyett, hogy az emberközösségbe — a mi közösségünkbe — beemelni igyekeznénk őket, közeledtükre bezárjuk az ajtókat. Védekezünk vagy támadunk, de baráti nyíltságról vagy tanulékony alázatosságról szó sincs. A fennálló rendet védjük és nem az igazságosság rendjét. Szeretnénk köreinken kívülre kényszeríteni őket - gettóba küldeni és sárga karszalag viselésére kötelezni őket. És a magunk igazával készen állunk: miért nem dolgoznak, mint mi? Miért isznak? Miért tüntetnek foly-