A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)

1982-11-01 / 11. szám

510

dolatban már ezeroldalas regény kéziratával lohol egyik kiadótól a másikig. Bátyám nagyon kedvesen lehülyézett avval, hogy van az iskolában magyartanárom, van önképzőkör, és először szerezzek firkálásommal jegyzőkönyvi dicséretet.

— De mit firkáljak? — szaladt ki belőlem a tetterő néhány kísérő szó társaságában.

— Ez a te dolgod.

íme, íróvá ved lésem drámájának eddig volt az első felvonása.

Délután a szobámban ülve vártam a nagy ihletet. Egyetlen ösztönzést sem kaptam, pedig legújabb lemezemről bömbölt egészen a körútig a régi - régi sláger dobokra ültetett változata: „Rózsika, Rózsika, kinek a kacsója.. "

Ahogyan gitár kísérte töprengéseimben ülök, kivágódik az ajtóm, és húgom az ógörög dráma Elektrájaként két combját csapkodva kezd jajongani, hogy így nem tud gyakorolni, pedig szombatra kalimpálnia kell azt a koszos Chopin - darabot. Hogy engeszteljem, megkérdeztem:

— Melyik mazurkát kell lekalapálnod?

— Ha legalább az volna? de Nusi néni mást adott. Az esz-dúr nocturne - t, avval, hogy tanuljak meg sírni, ahogyan a férfi sír, amikor elhagyják.

Erre én:

— Azt nekem kell megtanulnom, mert mindenki elhagyott, főként a telefonon berendelt múzsám.

Húgom erre szokása szerint kijelentette, hogy disznó vagyok, és nem tudja elképzelni rólam, hogy könnyeket tudnék termelni. Elment. Hogy Elektránk drámájából családi tragédia ne legyen, kikapcsoltam a lemezt. Az ajtómat is kinyitottam. Halljuk csak, hogyan kell nekem, a férfinek sírnom!

Este átmentem Lajcsihoz, ahhoz a zenemóchoz. Megbízható anyakönyvi adatokkal tud szolgálni minden nyitányhoz, szimfóniához. Elképedt, hogy mi érdekel jelen helyzetemben. Egyből tájékoztatott, hogy a zongora legnagyobb költője — így emelte irodalmi trónra Chopint — az esz-dúr nocturne-t akkor írta, amikor George Sand a menthetetlen tüdőbajos muzsikust egyszer s mindenkorra faképnél hagyta. Lajcsi előkotorta a kottát, és játszani kezdte. Magyarázta, hogy a dallam mint idézi az ablakot verő esőcseppek halálindulóját.

— Elég! — kiáltottam rá. — Ki volt ez a George Sand?