A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)
1982-10-01 / 10. szám
450 Csak Tamingban dolgozott Kínában? Nem. Tamingban csak négy évig voltam, amikor Lischerong atya meghívott Pujangba. Ez a város Tamingtól délre kb. 80 km távolságra van. Itt a templomot kellett kifestenem. Magam terveztem a mintákat, de kikértem mások véleményét is. Nyugodtan mondhatom, a templom nagyon szép lett; a nép különösen szerette. Ekkor kezdtem már betegápolással is foglalkozni. Amikor sok évre rá, 1954-ben kiutasítottak Kínából, az egyik őr, aki kísért, régi betegem volt. Nehéz pár szóval ösz- szefoglalni a misz- sziós munka sok szenvedését, viszontagságát. Sokszor nem volt kellő orvosságunk, é- hínség és árvíz sújtotta területeinket, és a háború is nagyon megtépázott. De mindez segített bennünket, hogy a jó Istenbe vessük bi- c .. . . ....................... . . Egy súlyos beteggel, aki halala előtt keresztény lett za munkát. Hol és milyen beosztásban dolgozott, miután elkerült Kínából? Hong Kongon keresztül a Fülöp-szigetekre mentem, mert oda küldtek elöljáróim. Ott egy nagy, 200 személyes rendházban én lettem a szakács és a bevásárló. Nem volt könnyű mindig pontos időre elkészíteni az étkezéseket, de sok jó segítőm volt. A maradékot kiosztottuk a szegényeknek. Sok szegény embert mentettünk meg így az éhínségtől. A gyerekekkel is sokat foglalkoztam. Ministrálni tanítottam őket. Az egyik ministráns azt mondta: „Olyan akarok lenni, mint te." Ma már szerzetespap az illető. A sok munka lassan nagyon kimerített. A lábamon egy rákgyanús daganat nőtt, amit leoperáltak. Mi- nistránsaim sokat imádkoztak értem, és így felgyógyultam. De a járás nehezen ment, még ma is kicsit cammogva járok. Utána Vietnamba kerültem szakácsnak és betegápolónak. Ott minden második ministráns pap vagy püspök akart lenni. Csodálatos, hogy mennyi buzgóság van a vietnami katolikusokban. Nagyon megszerettem őket is. Amikor az amerikai csapatok elhagyták Vietnamot, még hat hónapig ott maradtam, de azután nekem is mennem kellett. így kerültem Tajvanba, azaz Formózára.
