A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)
1982-09-01 / 9. szám
414 Orbán Miklós MÁR FELNŐTT VAGYOK! Kértél, hát beszéltem édesapáddal. Nem volt könnyű, mert utolsó melléfogásod egészen kiborította. Elmondta nekem, hogy mit talált otthonában, amikor a család arról a rokoni látogatásról hazaérkezett. Felháborodásában alig tudta fékezni magát. Nem mondom, a korábbi kisebb-nagyobb meglepetések után csakugyan megdöbbenéssel nézhette az általad szervezett buli romjait. A szőnyegen nem sikerült eltüntetni annak a nyomát, hogy valamelyiketekből kidőlt az ital és a melléje összevissza evett sós keksz meg édesség. A könyvszekrény ajtaja is árulkodott szilán kos repedésével, és a tapétán ott éktelenkedett a teljesen érthetetlen folt és szakítás, aminek erdeiét magam sem tudtam elképzelni. Talán lekvároskenyérrel dobálóztatok és a céltévesztett lekvárt kaparva a falról a tapétát is feltépte a buzgó igyekezet. Ahogyan már buzgó lehet több üveg sör és nem tudom hány kupica pálinka — azaz nehéz ital után. Persze ezek csak a legszembetűnőbb nyomok voltak. Édesanyád napokon keresztül sóhajtott az újabb és újabb felfedezésekre, hogy mit gyömöszöltél a mosógépbe és dugdos- tál a vakációs bőröndök mögé. Apádnak az fájt legjobban, hogy a nagy családi jelenetben, amikor megmondta a magáét, és azt, hogy ez így tovább nem mehet, te nemcsak, hogy a sarkadra álltái, hanem az asztalt verted azzal, hogy már felnőtt vagy és neked elég abból, hogy taknyos gyereknek néznek, hiszen befejezted a főiskolát és nem is rosszul, sőt munkád is van, mégpedig teljes óraszámmal, és jól is fizetnek. Apád erre a jelenetre emlékezve két tenyerébe fogta a fejét, és úgy sorjázta az általa alaptalannak minősített vádjaidat, hogy —„Mindenről tudni akartok... mintha mindenre engedélyt kellene kérnem... ekkorra este itthon kell lennem... akkorra holnap ott kell lennem... a fizetésemmel ezt kell tennem... ezekkel nem barátkozhatom... minek járok olyan társaságba... hol szedtem föl magamnak azt a buta lányt... mi lesz belőlem... anyám reggel négyig virraszt, mire végre hallja, hogy hazaértem... a mi házunkra nem fogja ki akasztani a vörös lámpát." Laci, nem hiszem, hogy a lezajlott buli után félrészegen vagy egészen elázva valakit az ágyadban is vendégül láttál volna. De anyád elsírta magát, hogy olyan kölnit itt nem használ senki, amilyennek az aromáját a szobádban vélte fölfedezni. Hogy magam mint ítélem meg az általad teremtett és szinte föloldhatatlannak látszó feszültséget közied és szüleid között, ha nem is akarod magadnak bevallani, bizonyára érdekel. Nos, nemcsak arról van szó, hogy a nemzedékek közötti feszültség éles lett: a 23 éves férfi felnőtt életét akarod élni, szüleid viszont nem akarják elveszteni még csak nagyfiúnak nézett legidősebb
