A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)
1982-08-01 / 8. szám
358 Az egyetem teológiai díszdoktorátust adott Teréz anyának. Neki pedig volt buzdító szava a 800 újdiplomáshoz is: „Ma, amikor eltávoztok innen, valami igen szép dologgal a kezetekben, menjetek azzal a bizonyossággal, hogy szép az életetek!” A világ éhes a szeretet simo- gatására. „Nemcsak a karaj kenyérre éhezünk, hanem még inkább a szeretetre.” Egy sajtókonferencia során szóba hozták a Nobel-díját. „En a Nobel-díjat Isten dicsőségére és a szegények nevében fogadtam el. Csupán eszköz volt.” A vallási vezetőknek jobban bele kellene-e kapcsolódniok a politikába? „Nem sokat értek a politikához. De ha a politikusok egy kicsit több időt töltenének azzal, hogy térden állva Istenhez imádkoznak, azt hiszem, jobban menne a világ sora.” Négyesy Irén PACSIRTA Fel, fel, csak a magasba, pacsirta! Égre kelj, énekelj, te, szívem tűzmadara, tarts oda, ahova vágyik a lélek! Ahova én elérek ösvényein a Fénynek. Ne add alább, törd át az égnek tornyát, a kékest, égesse át a szikrád az égnek titkát, a fényest! Feljebb, egyre feljebb, ahova nem a tested, de a vágyad száll, s a szíved űz, oda, hol kicsordul az Isten meztelen ujja közt a tűz...!