A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)

1982-08-01 / 8. szám

342

tévedésüket: már az ószövetségi mannát sem Mózes adta, hanem a mennyei Atya; most pedig az ószövetséginél lényegesebb mannát kínál fel. „Én vagyok az élet kenyere; aki hozzám jön, többé nem éhezik, s aki bennem hisz, nem szomjazik soha.”

A kétféle mannának közös tulajdonságai vannak, amelyeket az ószövetségi csak előképben, tökéletlenül, az újszövetségi manna viszont teljesen megvalósít. Mindegyik égből jövő kenyér; mindegyikről maga Isten mondja: „Én adom nektek ezt a kenyeret.” Külsejében mindegyik igénytelen, romlandó kenyér; mindegyik szegénységet jelképez, és szegénységet kíván meg az embertől. Mindegyik kifogyhatatlan, szüntelenül a rendelkezésünkre áll, és kínálja magát. Mindegyik életet adó, az örök életre tápláló kenyér. Mindegyik a maga módján a szövetség Istenének teljes önátadását jelképezi és valósítja meg; az újszövetségi manna, mint már láttuk, a szónak olyan teljes értelmében, hogy Isten Fia azt mondja róla: „Én magam vagyok ez a kenyér.”

Elmélkedésünk végén a vaskos félreértés veszélye nélkül vehetjük ajkunkra a kafarnaumi zsinagógában elhangzott kérést: „Uram, adj nekünk mindig ebből a kenyérből!”

Magyary Csilla

SZÁMVETÉS ISTENNEL

Számot vetek Istennel, s köszönöm, hogy soha nem kérdeztem a „miért"-et, és háborgás nélkül fogadtam el, akármivel sújtott az élet.

Megtanultam a legszebb imádságból:

„Legyen meg a Te akaratod!” és megtanultam mindig megköszönni, ha a nap csak fájdalmat adott,

s nem síró szemmel, nem panaszos szívvel, de mosolyogva, boldogan.

— Es tudom: ez sem az én érdemem:

Te teremtettél ilyennek, Uram.

Te teremtetted örömre a szívem, s megadod mindennapi örömöm, mikor Kenyér s Bor színében hozzám jössz. Köszönöm, Uram, köszönöm...