A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)

1982-07-01 / 7. szám

328

Közben beütött a nemzetközi gazdasági válság. Jött a biiétás világ. Jóska és Tamás elvesztették házukat, birtokukat. Nem tudták a gépesítés adósságait törleszteni. így hát az öregekhez költöztek, és besegítettek a gazdálkodásba. A nagypapa és a nagymama voltak az igazi tulajdonosok, míg élnek. Ifjabb Boldizsár tejgazdaságba fogott, mert — mint mondta — válság ide, válság oda, tej kell, és a városban minden tej, vaj, túró és más tejtermék jó piacra talált. így most már négy család szállta meg az ősi portát. Világos, hogy akármilyen jól is ment a tejgazdaság, ennyi embert az sem tudott eltartani.

Alajos fiukban volt minden remény. Ö majd kirántja őket a bajból. írtak is neki több levelet a városba, mert már elég régen nem nézett haza. De válasz nem jött. Lesték mindennap a postát, mint a zsidók a Messiást, ahogy Boldizsár gazda mondta. De semmit sem hozott. Hanem egyik este, amikor javában folyt a családi torzsalkodás a helyzet miatt, kinyílt az ajtó, és beállított Alajos meg egy ázott- fázott, kikent-kifent, hitványnak látszó nőszemély, mert már hűvös, esős idők jártak.

Örült az egész család. No, most meg lesznek mentve, gondolta Boldizsár gazda. De az öröm hamar elült, mert Alajos hazajött a feleségével az ősi fészekbe, nem látogatóba, mint hitték, hanem mint utolsó menedékházba. Kiderült, hogy Alajos is elvesztette házát, műhelyét. Rosszul ment az üzlet, és szerencsejátékra adta magát, hátha nyer, és vesztett. Mindenét elvesztette. Közben meg is nősült. Azt hitte, a felelsége vagyonos, és kimenti őt a csávából. De kiderült, hogy csak játszotta a gazdagot, de hozomány nem jött. így hát a Kadar-ház a padlástól a pincéig megtelt. A helyzet olyan rossz lett, hogy Ella a papjához menekült panaszával, ahol nagyjából a következő párbeszéd alakult ki.

— Plébános úr, segítsen valamiképpen rajtunk. Új életet hordozok a szívem alatt. Lelkileg nem bírom. Látja, a helyzet ez: a férjem apja nem szívlel minket. Azt mondja: ha tönkretettétek magatokat, menjetek el dolgozni az erdőbe, vagy álljatok be cselédnek az uradalomba. Ott lakást is adnak. De a nagyszülők nem egyeznek vele. Még az övék minden. Ők szívesen látnak bennünket. így férjem apja nem tehet ellenünk semmit. Csak rágják egymást. A sógornőm, az Emma vasvilla szemekkel néz ránk, mikor együtt eszünk a konyhában. Valósággal kinézi a falatot a szánkból. Három kamaszodó fiuk nem hagy békét kis lányomnak. Félek, hogy még valami rosszat tesznek vele. Ezen aztán a férjem veszekszik öccsével. így pokol az életünk.

— Jó! van, Ella, majd betoppanok hozzátok, és meglátom, te