A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)

1982-07-01 / 7. szám

326

amikor az ARCIC munkáját megkezdte, később pedig nem tudták beilleszteni programjukba. Magyarázatként hozzáfűzik, hogy ,,a felszentelt szolgálat eredetével és természetével” kívántak foglalkozni, és „nem azzal a kérdéssel, hogy kit lehet és kit nem felszentelni.” Ez a megállapítás nagyon is érthető az ARCIC célkitűzése szempontjából, de nyilvánvaló, hogy a probléma érintetlenül marad. Kétségtelen, hogy Ratzinger bíboros erkölcsi kérdésekben fennálló különbségekre is gondol, mint például a születésszabályozás. De tekintve, hogy ezen a ponton nem nagy a különbség az anglikán és a katolikus házaspárok gyakorlati magatartása terén, az egész ügyet a katolikusoknak az erkölcsi értékek és az erkölcsi normák viszonyáról folyó belső vitájának lehet tekinteni, és nem egyházak közötti nézetkülönbözésnek.

E bíráló megjegyzések ellenére, melyeket köteles volt megtenni, Ratzinger bíboros hangsúlyozza, hogy „mindent meg kell tenni, hogy az oly szerencsésen megkezdett párbeszéd folytatódjon”, és a párbeszédet,,terjesszék ki azokra a többi kérdésekre is, amelyek elengedhetetlenek az Úr által akart egyházi egység helyreállítására.” Ha úgy gondolná, hogy a párbeszéd teljesen rossz vágányon fut, Ratzinger bíboros nem kívánná a folytatását. Tehát szó sincs az ARCIC elutasításáról, ellenkezőleg: iránya és módszere megerősítést nyer.

Mi jön ezután? Biztosra vehető az ARCIC munkáját folytató bizottság kinevezése. Ennek összetételét éles szemmel fogjuk figyelni. Ezenkívül a püspöki karok megkapják majd a Hittani Kongregáció megjegyzéseit, mint e párbeszéd folytatásához a maga részéről hozzáadott segítséget. így bár a Hittani Kongregáció élt az első hozzászólás lehetőségével, az út nyitva áll, hogy mások is hozzáadják észrevételeiket — elsősorban a Keresztény Egység Titkársága, melyről köztudomású, hogy kedvezően hangolt a zsinat utáni első, tényleges eredményre vezető párbeszéd iránt.

Némi gondra adhat okot az, hogy minden püspöki kar be van vonva, azok is, amelyek anglikánt sohase láttak, és a fajtáját sem ismerik. Nem várhatjuk el például a lengyel püspököktől, hogy e kérdésre ők derítsenek sok fényt. De nem azt kérdezik tőlük, hogy mit gondolnak az anglikánokról, hanem azt, hogy a végleges jelentés az ő hitük kifejezése-e. Azoknak sem kell idejüket tiltakozásra vesztegetniük, akik úgy gondolják, hogy ők ismernek olyan anglikánokat, akik úgyse fogadják el a végleges jelentést. Lehet, hogy valóban ez a helyzet. De ez az anglikánok dolga. A katolikusok feladata az, hogy vizsgálják át a végleges jelentést, és mondják meg róla, hogy megfe- lel-e mai hitünknek. Ez a feladat közösségi feladat.

A Hittani Kongregáció feladata az egységtörekvések terén az, hogy okosan fékezze azokat, akik túl gyorsan akarnak haladni, és