A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)

1982-07-01 / 7. szám

315

ha nem ismerte is fel, hogy tulajdonképpen ki hívta őt, és kinek szavára válaszolt. De üdvmagok abban az értelemben is, hogy a világteremtő és megváltó Krisztus kegyelme van jelen bennük. Talán hiányosan, talán kezdetlegesen, talán eltorzultan, de elég hatékonyan ahhoz, hogy ezen a tévedésekkel kevert valláson keresztül is üdvösségre vezesse azokat, akik nem juthattak el Jézus vagy az Egyház teljesebb megismeréséig.

Jézusról tanúságot tenni előttük azt jelenti, hogy próbáljuk felfedeztetni velük kultúrájuknak és lelkiségüknek belső sodrását, és rádöbbenteni őket arra, hogy megváltásvágyuk és értékkeresésük tulajdonképpen Krisztus-keresés volt.

Krisztushoz érve maguk mögött kell hagyniok a múltat, a legszentebbnek és legigazabbnak vélt utakat és értékeket. A hitben Krisztust fogadják el egyetlen értékmérőnek, a jó és a rossz, az igaz és a hamis szétválasztójának. Megtisztult és valódi értékeik Krisztusban találják meg kiteljesedésüket.

C-Kérdések és válaszok.

Ez a minden vallás félő tisztelettel közelítő és velük becsületes és testvéri párbeszédet folytatni kívánó magatartás nem vezet-e vallási közönyre? A kereszténység lemondhat-e valaha is arról az igényéről, hogy egyedül igaz vallásnak hirdesse magát? Azonkívül az evangéliumot Krisztus parancsából kell meghirdetnie; márpedig a Krisztus-hit kötelező voltát nem hagyhatja ki az evangéliumból („aki nem hisz, el- kárhozik”). A Krisztus-hit egyúttal a vallások kritikája is: a bennük található jó és rossz szétválasztása. Röviden: a vallások párbeszéde nem utópia, és nem veszélyes önellentmondás-e?

1. A valódi párbeszéd célje nem a másik meggyőzése (főleg nem legyőzése), hanem az igazságban való haladás és egység (kommúnió). Ez nem történhet kölcsönös megnyüás és életcsere nélkül. A helyesen folytatott párbeszéd szükségképpen változást - megtérést - hoz létre: közeledést, de az igazságban és a szeretetben. Nem a hit és a szeretet rovására, hanem a hit és a szeretet gyarapodására.

Ha egymás meggyőződését egy bizonyos ponton túl nem tudjuk magunkévá tenni, tisztelettel állunk meg az emberi szabadság és az isteni kegyelem titkai előtt. Mert ahhoz a ponthoz jutottunk, ahol az emberi jóakarat és közreműködés a határához ért, és minden további lépés kegyelmi adomány. A párbeszéd imába torkollik: az Istenre és követelményeire vonatkozó eltérő nézetek ellenére az Istenben, aki Igazság és Szeretet, egyesít. Az egymás tiszteletének, becsüléséT