A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)

1982-07-01 / 7. szám

309

sonlottságából, amely előtérbe nyomuló bizonyosságaival bénít el minket. A módszer: elcsitulni, Krisztust kikérdezni, az ő megkísértéseiről elmélkedni, megtanulni megérteni az ő szegénységét, valamint a keresztény egzisztencia döntő mozzanatát: saját magunk feladásának akarását. Ez természetesen csak akkor lehetséges, ha tekintetünk a célra irányul, amelyben mindaz, ami most még le nem zárt, befejezetlen és hiányos, eléri kiteljesülését. — Ezért kísérli meg Boros a Reményből élünk című könyvében (1968), hogy az emberi egzisztenciát reményként határozza meg. Azt igyekszik bemutatni, hogy a keresztény hogyan élhet úgy, hogy a mindennapi életben el ne vesszen; hogyan lesz úrrá a szorongás felett, és hogyan jut örömhöz; miként tapasztalja meg éppen a szenvedésben az Isten ember iránti barátságát. — A jó ember és Istene (1971) és Karácsonyi elmélkedések (1972) című könyveiben Istennek az emberben való születését érteti meg, és a megtestesülést emberi valóságunk kiteljesüléseként értelmezi. - Egy olyan pillanatban, amikor a szerző fáradtnak érezte magát, és 1972 tavaszán Mase- schában a csendet élvezhette, számot vetett önmagával. Azt kérdezte: Kinek köszönhetem tulajdonképpen azt, amit másoknak adhatok? Hol vannak azok a gondolati támpontok, amelyek továbbvittek? Gondolatok találkozóján (Denken in der Begegnung) című könyve végigvezet a nagy példaképek és ösztönzők során, akik a szerzőre döntő hatást gyakoroltak, Szókratésztól Teilhard de Chardinig. — Max von Moos ismert festő képeinek szemléléséből és az ő ellentétes világképével folytatott beráti vitatkozásból jött létre egy képekkel illusztrált kötet. Címe „időszerűtlennek” hat: Angyalok és emberek (1974). Boros hitet tesz az angyalok létezése mellett, és kifejti, hogy milyen kozmikus dimenziókról adnak jelet. A Moos-képek minden földit túlszárnyaló kifejezőereje megértést ébreszt az iránt, amit Boros szavakba foglal. Az Életszakaszok című könyvben (1975) az emberi élet fejlődési fokaira reflektál, következő művében pedig, Megtapasztalni Istent az életben, azok felé fordul segítőkészen, akik az Isten távolléte miatt szenvednek.

Betegségek, operációk és súlyos személyes döntések után (de hitében soha nem tévelyegve, és mindig készen arra, hogy az emberi kutatás és ismeret új kontinenseit a keresztény megértéssel szembesítse, és ne csak jelezze jelenlegi helyüket, hanem valódi helyüket is kijelölje) mégegyszer nekilátott, hogy hitet és vallomást tegyen Loyolai Ignác, Clairvaux-i Bernát és mások mellett, és megidézzen nagy gondolkodókat, mint Ernst Bloch, Gabriel Marcel, Maurice Blondel, hogy elmondja, mit köszön ő, mit köszönünk mindannyian nekik. Ezzel a kötettel — A szellem nyitottsága (1977) — záija le gondolkodói számadását.

Élete utolsó négy éve, ötvenedik születésnapja után, erőinek új,

I