A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)
1982-07-01 / 7. szám
305 kát is felmentették. Mint plébánoshelyettes egy kis faluba került. Tíz éven keresztül lelkipásztorként dolgozott. 1978 óta agyőri szeminárium rektora. Szeminaristái szeretik és értékelik. Amikor elődjét a püspöki palotában a püspök az ÁEH képviselőinek jelenlétében elbúcsúztatta, a jelenlévő új rektort ő és az ÁEH elnökhelyettese is arra kérte, hogy az egyházat megújító új szellemben végezze nevelői munkáját, törekedjék egyházukat és hazájukat egyaránt szerető, értük dolgozó papokat nevelni. Rákosi Elek püspöki helynök, a Papi Békemozgalom megyei elnöke pedig az előző rektornak állami kitüntetéssel is elismert békemozgalmi munkásságát emelte ki, és kifejezte reményét, hogy az új rektor is ilyen szellemben folytatja majd a papnevelést. Dr. Póka egyházkormányzási, lelkipásztori és papnevelői tapasztalata a legjobb előfeltétele egy gazdag és eredményes főpásztori működésnek. Hogy ezeket a tulajdonságait a beteges, de nagyon tevékeny megyéspüspöke mellett érvényre tudja-e majd juttatni, az idő fogja megmutatni. Valamennyi kinevezés — mint említettük — az 1964 óta évente kétszer, a Szentszék és a magyar állam képviselői között megtartott tanácskozások gyümölcseként a kölcsönös megállapodás jegyében jön létre. Ilyen püspökkinevezések a múltban 1964-, 1966-, 1969-, 1971-, 1972-, 1974-, 1975-, 1976-, 1978- és 1979-ben voltak. Ez idő alatt 26 új püspökkinevezés történt, illetve 28 esetben módosított a Szentszék a magyar hierarchia beosztásán. A püspökkinevezések során mindig felmerül a magyar hierarchia egységének kérdése. Lékai kardinális erről a burgenlandi (Ausztria) egyházmegye 1981. július 8-án tartott lelkipásztori értekezletén mint meghívott előadó így nyilatkozott: „Felteszem az ellenkérdést: melyik esperesi gyűlésen uralkodik teljes egyetértés? Voltam plébános és esperes is, tehát tapasztalatból tudom. Melyik német nyelvű nemzeti zsinaton, akár Ausztriában, Svájcban vagy a Német Szövetségi Köztársaságban nem merülnek fel ellenvélemények? Melyik római püspöki szinóduson volt teljes egyetértés? ... Volt ott homogén egység, elejétől végig? Nem, egyáltalában nem volt ... De a véleménykülönbségekből voltaképpen kifejlődött az egységes középút — és ez a lényeges. — A véleményeknek ez a természetes pluralizmusa uralkodik mindenütt. Csak a magyar püspöki karban kellene másként lennie?" HALOTTAINK Mr. Frank D. Istenes, Elizabeth, PA Mrs. Balogh Erzsébet, Brantford, Ont. Mrs. Rácz Erzsébet, Montreal, Que. Mrs. Margaret Schmidt, Windsor, Ont. Miss M. Horváth, Elizabeth, PA [