A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)
1982-07-01 / 7. szám
296 Fiúnak az Atyához való kapcsolatát — az ószövetségi kijelentés visszhangjának kell felfognunk János evangéliumában Jézus következő kijelentését: „Amikor majd fölemelik az Emberfiát, megtudjátok, hogy ÉN VAGYOK (EGO EIMI) (8,28), és „bizony mondom nektek, mielőtt Ábrahám lett, ÉN VAGYOK" (8, 58). Amíg azonban az ismeret, amelyet az ószövetség közöl, Istennek mint a világ Urának és népe Sza- badítójának ismerete — addig Jánosnál az „én vagyok, aki vagyok" nagy ószövetségi kijelentésnek Krisztus, a testté lett Fiú, a világ megváltója a hordozó alanya. Az a személy, aki oly különleges módon hangsúlyozta állandóan az Atyával való egységét: „én az Atyában vagyok, s az Atya bennem" (14,11). „Amint te, Atyám, bennem vagy, s én benned" (17,21). Isten ismerete jánosi értelemben tehát vagy Krisztus ismeretének formáját ölti magára, vagy pedig Krisztus ismeretétől függ. Istent, Isten természetét megismerni János evangéliuma szerint tulajdonképpen annyi, mint a Fiúnak az Atyával való egységét fölfogni. Tovább bővül ennek az ismeretnek a tartalma még két mozzanattal: a Szentiéleknek és a mi Krisztussal és az Atyával való egységünknek ismeretével. Amikor Jézus az utolsó vacsorán megígéri a Vigasztaló elküldését, a következőket mondja: „Kérem az Atyát, és más Vigasztalót ad nektek: az Igazság Lelkét, aki örökké veletek marad. A világ nem kaphatja meg, mert nem látja és nem ismeri. De ti ismeritek, mert bennetek van, és bennetek marad" (14,16—17). így zárul be János evangéliumában az Isten ismeretéről alkotott körkép, amely a Fiúval kezdődik, és az Atyán keresztül a Szentlélekben végződik. Isten megismerése tehát Jánosnál Istennek a szentháromsági személyek vonatkozásában való megismerését jelenti. Vegyük ehhez most Isten megismerésének azt a fölfogását, amelyről e fejezet elején beszéltünk: Istent megismerni annyi, mint Istent megtapasztalni — akkor a jánosi kijelentést az örök élet mibenlétére vonatkozóan így fogalmazhatjuk át: „az az örök élet, hogy megtapasztaljuk Istent az Atyában, Fiúban és Szentlélekben". Ez a megtapasztalás azonban csak úgy lehetséges, ha mi is benne vagyunk a szentháromsági élet benső áramlásában. Pontosan ez az értelme a szőlőtő és a szőlővesszők hasonlatának: „maradjatok hát bennem, s akkor én is bennetek maradok... Én vagyok a szőlőtő, ti vagytok a szőlővesz - szők" (5,4—5). Amint a szőlőtőben és a szőlővesszőkben ugyanaz az életnedv áramlik, úgy áramlik az Istent megismerő lelkekben is a megismerésnek ugyanaz a módja, mint az Atyában és a Fiúban: „Ismerem enyéimet, és enyéim is ismernek engem, mint ahogy az Atya ismer engem, és én ismerem az Atyát" (10,14—15). így tehát Istent ismerni annyi, mint Istenben lenni, éspedig az Atyában, Fiúban és Szentlélek-