A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)
1982-01-01 / 1. szám
31 azt hitték, hogy a tó fölött átrepülő madarakat is ezek a mérges gőzök fojtják meg. Száz évvel ezelőtt nem sokat tudott a földrajz és a geológia erről a tóról. Még azt sem tudta, hogy a földkéreg legmélyebb horpadásában fekszik. Az amerikai expedíció méréseit a Jordán felső vidékén kezdte, és először a Genezáreti-tó fekvését mérte meg. A tudósok nem akartak hinni műszereiknek; ezekről ugyanis azt olvasták le, hogy a Genezáreti-tó, amelynek partján az Ur Jézus oly sokat szólt az egyszerű néphez, a Földközi-tenger felszínénél 208 méterrel alacsonyabban fekszik. Említettük, hogy a Holt-tengert a Jordán vize táplálja. A Jordánnak két kisebb tárolómedencéje is van, e kettő közül a nagyobbik éppen a Genezáreti-tó. Az expedíció a Jordán forrásvidékét is megkereste. A hófödte Hermon oldalában meg is találták azt a falucskát, amelynek határában egy természetes üregből a Jordán egyik forrásának tiszta vize felbugyog. Még két más forrása van a Jordánnak, az egyik Dán közelében, 5 km-re keletre. Ez a Dán volt az ószövetségi bibliai történetek színhelyének a legészakibb pontja, az ígéret földjének a felső határhelysége. A Hermon déli oldalán 500 m magasságban fekszik. Innen 20 km-re van a Jordán első víztárolója, a Hule-tó, ettől 10 km-re viszont már a Genezáreti-tó; vagyis a Jordán vize e rövid szakaszon 700 métert esik. Ereszkedjünk le a Jordánon csónakkal a Holt-tengerig. Kopár sziklás hegyek között ezer kanyarral öntözi szűk völgyét a Jordán. Síkságán termőföldek terülnek el, partját fák, bozótok szegélyezik. De egyszerre változni kezd a kép. Egyre gyatrább lesz a növényzet, egyre sivárabb a tájék, egyre nyomasztóbb a levegő, mintha a sivatag kezdene fojtogatni bennünket. És íme, egyszercsak kitárul előttünk a szinte függőleges sziklafalak közt mozdulatlanul fekvő víztükör, a Holt-tenger. Közel 400 méterrel fekszik a tenger szintje alatt. Vagyis, ha ide be tudnák vezetni a Földközi-tenger vizét, eltűnne a Holt-tenger, a Jordán völgye, de eltűnne még a Genezáreti-tó is, és egy hatalmas beltenger keletkezne, amelynek az északi partja majdnem a Hule-tavat is átfogná. De Juda hegyei biztos gátat alkotnak a Földközi-tenger és a Holt-tenger között. Ez utóbbinak a tükréről a tűző nap 8 millió köbméter vizet párologtat el naponta. Medencéjének nincs újabb lefolyása; így mindaz, amit a Jordán és más kisebb folyó vize magával hoz, a Holt-tenger mélyén rakódik le. A Jordán torkolatánál a Holt-tenger hirtelen mélyül, és a tó legmélyebb pontján mérőzsinórunk 400 m-t mutat. De, amint a Balatonnak megvan a maga Tihanyi-félszigete, a Holt-tenger déli felében is találunk ilyen félszigetet. Azonban míg a Balaton kútja a Tihanyi-félsziget alatt leselkedik a vakmerő fürdőzőre, a Holt-tenger vize ennél a földnyelvnél aránylag sekély (a legutóbbi