A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)

1982-07-01 / 7. szám

294

Szerencsére az Ur Jézus messzire kimagaslik ebből az emberi szürkeségből és ellaposodásból, nem hagyja magát elfojtani, agyonmanipulálni; szerencsére ezt az ő személyes nagyságát néha, vagy talán nagyon is sokszor, nem tudjuk nem észrevenni. Ezek a magunkra döb- benések, a nyárspolgári kereszténységből való felriadások: zavaró, kínos, nyugtalanító pillanatok; de éppen ezért drága pillanatok az életünkben. Ilyenkor, a mai evangéliumra gondolva, jó lesz így imádkoznunk: Uram Jézus, ne engedd, hogy a názáretiak kísértése eluralkodjék rajtam; ne hagyd, hogy ennek a kísértésnek engedve kiutasítsalak életemből! Add, hogy az én családias hozzád tartozásom ne hitetlen názáretivá, hanem hivő és alázatos kereszténnyé tegyen engem! Ámen.

Bálint József

SZENT JÁNOS EVANGÉLIUMA (III)

Kulcsfogalmak

2. Isten ismerete

Az ószövetségben nemigen találunk olyan helyet, amely arra vonatkoznék, hogy akár a választott nép a maga összességében, akár pedig a próféták közül valaki is azzal dicsekedhetnék, hogy ismeri Istent. Isten ismerete inkább buzdítás, óhaj vagy ígéret tárgya: „Ismerjük meg, törekedjünk megismerni az Urat” (Óz 6,3). „Aki dicsekedni akar, azzal dicsekedjék, hogy van benne értő lélek, és ismer" (Jer 9,24). Hogy Isten ismerete mennyire inkább a jövőbe helyezett ígéret tárgya, a messiási idők nagy kegyelme, arról Jeremiás jövendöl szépen: „Igen, jönnek napok — mondja az Úr —, amikor új szövetséget kötök Izrael házával” (Jer31,31). „Ez lesz az a szövetség, ha elérkeznek azok a napok — mondja az Úr —: bensejükbe adom törvényemet és szívükbe írom... És többé nem lesz szükség rá, hogy az egyik ember a másikat, testvér a testvérét tanítsa: ismerd meg az Úrat; mert mindnyájan ismerni fognak, a legkisebbtől a legnagyobbig” (Jer 31, 33-34).

Ami János evangéliumában legelsősorban föltűnik, az az, hogy Isten ismerete, az etikai tartalmon kívül, valami lényeges új mozzanattal bővül. Itt már Istennek nem a természetes, a csillagokból, a teremtett világból fölfogható ismeretéről van szó (lásd Bölcs 13. fej. és Róm 1 .fej.), hanem valami magasabbrendű megismerésről, amelynek forrása már nem a józan ész és a teremtmények, hanem a hit és a kinyilatkoztatás: „Istent nem látta soha senki. Az Egyszülött Fiú nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van" (1,18). Ha pedig a történelmi Jézus Krisztussal azonos Egyszülött Fiú az, aki ezt kinyilatkoztatta, akkor Istennek, az Atyának ismeretéhez természetszerűen csatlakozik