A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)

1982-06-01 / 6. szám

245

(3) Heródes Agrippa, akiről szó van, a Jézus gyermekségtörténetében szereplő Nagy Heródes unokája volt. Üldözte az őskeresztény közösséget, és azzal próbálta megadni nekik a kegyelemdöfést, hogy megfosztotta vezetőitől. Első lépésként lefejeztette Jakab apostolt, utána pedig Pétert börtönbe vetette. Minden későbbi keresztényüldözésben napjainkig ugyanezt az elvet alkalmazták; ezt a taktikát már Jézus is előre látta és megjövendölte: „Megverem a pásztort, és szétszélednek a nyáj juhai.” — A keresztény nép és az egyházi vezetőség a jeruzsálemi ősközösségben, amint az Apostolok Cselekedetei olyan találóan mondja, egy test és egy lélek voltak. Ennek a szoros egységnek csodálatos, azonnali megnyilvánulása volt az üldözők erőszakos fellépésére adott válasz: „Míg Pétert fogva tartották a börtönben, az egész egyház állandóan imádkozott érte Istenhez.” Üldözések idején az igazi keresztény nép mindig tudatában volt annak, hogy egységet alkot vezetőivel, és annak megfelelően is cselekedett. Csak a túlságosan nyugodt, bizonyos mértékig megcsömörlött korokban találtak e- gyesek módot és időt arra, hogy barrikádokat emeljenek a nép és a hierarchia közé; ilyenkor szokták lekicsinylő, megvető kifejezésekkel illetni az „intézményt”, az „establishment”-et, és a természetes különbséget önpusztító harcokká korcsosítani. Néha mintha úgy tűnne, hogy az egyháznak szenvedésekre és üldözésekre van szüksége annak elismeréséshez, hogy valamennyi keresztény egységet alkot az Úrban.

(4) Heródes Agrippa rendszere mindent igénybe vett, ami lehetséges volt abban a korban, hogy Pétert biztonságosan őrizze: börtönt, négyszer négy börtönőrt, kettős láncot, közvetlen őrizetre szánt két katonát. Isten ennek ellenére hallatlan könnyedséggel szabadította ki az apostolt; mindenhatóságával szemben minden emberi biztonsági szabály hatástalannak és feleslegesnek bizonyult. — Ránk, modern olvasókra ez az elbeszélés valamiféle varázslat, a deus ex machina benyomását teszi. Az elbeszélés műfaji vizsgálata olyan magyarázási lehetőségre nyit rá, amelyet nem vehetünk ugyan biztos készpénznek, de nem is szabad eleve elutasítanunk vagy figyelmen kívül hagynunk. A szöveg szerint Pétert „az Űr angyala” szabadítja ki, és az angyal megjelenése nagy fényáradatban történik. Az angyal és a fény kísérőjelenségei annak a történelmi folyamatnak, amelynek során az ószövetségi istenszemlélet a késői judaizmusban egyre inkább transzcendenssé vált; a megközelíthetetlen távolságban élő Isten az ő angyalai révén lép kapcsolatba az emberekkel. Ha elbeszélésünk alapján az Úr angyalát pusztán ószövetségi kifejezésmódnak vesszük — mint mondottuk, ez lehetséges, de nem szükségszerű —, akkor ez elbeszélésünk nagyon régi zsidókeresztény eredetére mutat. Az „Úr angyala” ebben az esetben nem egy angyal történelmi megjelenését jelenti, hanem azt, hogy