A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)
1982-06-01 / 6. szám
243 bad az Isten közölte tartalmat, lényeges üzenetet veszélynek kitenni... Nem kell átesnünk a ló másik oldalára sem: eddig a „művelt Nyugat" túl kritikus szemmel nézte a népi és ősi elemeket a különböző kultúrtermeteken; most naiv „népieskedéssel" mindent értéknek minősítünk. A valódi inkultúrálásnak dogmatikai gyökere van: a tény, hogy Isten mindenki Teremtője, és Fiában az üdvösség jóhírét mindenkinek szánta, Krisztus mindenki Üdvözítője és Megváltója. A keresztény üzenetnek ne felszíni hatás legyen az eredménye. Az embert legmélyebb életérzésében kell megragadnia, alakítania kell gondolkodását és egész életfelfogását, hiszen az egész embert váltotta meg az Isten. Állandó a párbeszéd az Isten üzenete és a kultúrák között. Az Isten üzenete és a változatos gazdagságú emberi tapasztalat között kölcsönhatás alakul ki; a sokféleségben, a változatosságban megmarad az alapvető egység: az élettelen megkövesülést kiküszöböljük azzal, hogy nem menekülünk a valóságtól, hanem komolyan szembenézünk vele, az ösztönszerű félelem helyett a teljes emberi értékvilágot megnyitjuk a Lélek éltető és vezető irányításának, hogy a teljes emberiségből épüljön fel az Atya országa — és a Krisztus-arc csillanjon át az emberen. Ahogy Mécs László írta valamikor a 400 éves jezsuita évfordulóra erről a módszerről: „...Kínában kínai gyertyákat gyújtanak, Kínai gyertyákból ragyog az örök Nap. Szegeden pusztai vad-pogány gyerekek szívéből isteni sugarak erednek. Japánban hőskultusz, virágzó cseresznye Bájával érlelnek szíveket nemesre... Kalocsán kurucot, kedélyes-marconát — s mindenütt Krisztus süt a honi arcon át." B.l. /... .../Szeretnénk felidézni sok szülő súlyos gondját: gyermekeik már nem vesznek részt a vasárnapi Eucha- risztián, vagy nem akarnak többé részt venni. E probléma megoldására nincs csodaszerünk. Végtelen türelem és remény szükséges. De: nem azzal kelle- ne-e fiataljainknak megadni a vasárnap megszentelése iránti érzéket, hogy keresztényibb módon éljük a hét minden napját? Különösképpen is nem azt kel- lene-e felfedeztetnünk velük, hogy az Eucharisztia Isten adománya, mely megelőzi mindazt, amit mi tehetünk? Isten adománya életünk minden napjára. Olyan adomány, mely értelmet tud adni egész életünknek, az egészet világossággal tudja elárasztani. (Svájci püspökök; vő. 287.1.)
