A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)
1982-01-01 / 1. szám
szenvedést okoztak Rennes-től kezdve az egész úton, megszűntek; tudtam forgatni a fejemet. Csupán a fejem felső felében éreztem húzódást, mintha satuban lenne. A szomszéd beteg, szintén Saint Malóból, azt kérdezte: Mária, hallasz? Maradj csendben! feleltem. Hallottam és értettem, ahogy az emberek körülöttem mondogatták:Honnan való? Melyik teremben van? Ki ez? A hölgy odajött hozzám, megfogta a kezemet, mondta, hogy ne beszéljek.” Október 9-én reggel az Orvosi Irodában Dr. Goubert alaposan és részletesen megvizsgálta a lányt. Megállapította, hogy normális hallóképességét visszanyerte; egyformán érzékeny az erős és suttogó hangra. Gondviselésszerű véletlen. Georges Rouquier éppen azokban a napokban forgatta Lourdes és csodái című filmjét. A gyógyulás pillanatában nem volt ott kamerájával, de előtte felvette, és természetesen utána is az Orvosi Irodában. Marie-Louise az egyetlen meggyógyult beteg Lourdes történetében, akiről film készült. A zarándoklat végén a lány mégegyszer megfürdött. A fürdőből igen erős fej- és szemfájással tért vissza csoportjához. ,,Nem érek haza élve!” A vonatban egy emeletes ágyon feküdt, és fejfájása miatt nem tudott aludni. Éjjel kettő körül becsukott szempillái mögül valami derengést látott. Tíz perc múlva: mintha többször egymás után vil- lámlana. Vihar van? kérdi a betegápolónőt. Együttesen kisütik, hogy a vasútállomások elsuhanó lámpái villognak. Tisztán lát mindent: a fehér főkötőt, a karórát. Reggel 9-kor Dr. Debroise-nak minden nehézség nélkül felolvassa egy szentkép apróbetűs szövegét. A csoda elismerése Otthon klinikai vizsgálatokat végeztek. Hangvillával, óraketyegéssel, audiogrammal megállapították, hogy a hallás teljesen normális. Mindkét szem látási élessége tíztized. 1955 októberében megint Lourdes-ba utazott. Az Orvosi Iroda elhatározta, hogy a gyógyulásra vontakozó bizonyít ékok telj es gyűjtemény ét a Nemzetközi Orvosi Bizottsághoz továbbítja. Ez utóbbi 1956. március 18-án tárgyalta meg az ügyet. Thiébaut professzor jelentése ezekre a végkövetkeztetésekre jut: ,,A Bigot kisasszonynál észlelt zavarok szervi eredetéhez nem fér semmi kétség. Ferey professzora műtét során megállapíthatta a hát só üregtapadó pók- hálóhártya-gyulladásának valódiságát. Kétségtelen, hogy a pókháló- hártya-gyulladás önmagában nem tudna magyarázatot nyújtani valamennyi észlelt zavarra: de a pókhálóhártya-gyulladás sohasem létezik egyedül; az csupán kísérője valami ideggyulladásnak, és az ideggyulladást fedik fel az észlelt jelek. Ennél a betegnél nem mutatkozott sem18