A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)
1982-04-01 / 4. szám
164 jen hívni. A (nem keresztény) orvos nagyon is könnyen elpusztítja az anyaméhben a gyermeket, hogy az anya életét megmentse. S ilyenkor nekem kellene segédkeznem az ilyen bűnös műtétnél. Renget eget imádkoztam, sok áldozatot ajánlottam fel Istennek, hogy megmeneküljek az ilyen esetektől. Ez alatt a hat év alatt Isten volt az egyetlen menedékem.” ,,Ám éppen ezeknek a kínos aggodalmaknak köszönhetem a hivatás kegyelmét. Vágyam teljesült: szerzetbe léptem, nővér lettem. Az első időben, kb. húsz éven keresztül, mindenféle munkát bíztak rám az elöljárók; utána megint a szülésznői pálya lett hivatásommá. De még a rend kórházában is sok kínt kellett kiáltanom. Hányszor voltunk olyan kényes helyzetben, mikor előre tudja az ember, hogy a gyerek meghal, vagy annyira formátlan, torz, hogy sem az orvos, sem a szülők nem kívánják a magzat életben maradását. Máskor meg az anya életét veszélyezteti a gyermek. ” „Gyermekkoromban, amikor még otthon voltam, nem szerettem imádkozni. Főleg a hosszadalmas rózsafűz ér-imádságot untam nagyon. De munkám közben, főleg a veszélyes, nehéz szüléseknél megtanultam imádkozni. Most már tudom: imádság nélkül nem lettem volna képes ezt a félelmetesen szép hivatást bűn nélkül betölteni.” A fiatal ápolónővéreknek is egyre az imádság szükségességét hangoztatta a nővér, amikor azok e 25 év csodálatos sikerének titka felől faggatták őt:,,Imádkozzatok. E nélkül képtelenség ennek a hivatásnak a maradéktalan betöltése. ” „Ám örömben is volt bőségesen részem — folytatja Bonitász nővér a levelét —. A súlyos, veszélyes esetekben jóleső érzés, hogy meg tudtam keresztelni a magzatot, hiszen a második hónap után már világosan észlelhetjük a szív működését (tehát hogy már emberrel van dolgunk). S különben is nagyon gyakran szinte kézzel fogha- tóan tapasztaltam a jó Isten igazán csodálatos segítségét, éppen a már említett nehéz szüléseknél. Meg aztán az az öröm, hogy a fiatal ápolónők egymás után kérik, kereszteljék meg őket is. Ez megint egy-egy új „születést” jelent, csak más, mint a csecsemőké.” „Mi a vágya vagy terve a jövőre vonatkozóan?” „Vágyam csak egy van, ti. hogy a velem, mellettem dolgozó fiatal szülésznők révén egyre növekedjék a boldog édesanyák és egészséges gyermekek száma, s hogy így ők is méltó munkatársai lehessenek a mennyei Atya új életet teremtő művének.” Végül mentegetőzik a nem éppen szép írásért. A levél ugyanis nem éppen a legszebb japán stílusban volt megírva. Ami nem is csoda: Bonitász nővér nem igen végzett külön tanulmányokat a szakmájához
