A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)
1982-04-01 / 4. szám
160 pedig országunkban ez a helyzet. Szilárd hittel hisszük, a Jézus Krisztus tanítása iránti hűség késztet minket arra, hogy keressük az utakat és módokat ennek a monopóliumnak egyszer s mindenkori megtörésére. Ez az a pont, ahol ma állunk — a keresés folyamatában vagyunk; utakat, vagy ha tetszik, stratégiákat keresünk, hogy népünk teljes felszabadítását megvalósítsuk. Örülnék, ha arról számolhatnék be, hogy rátaláltunk keresésünk tárgyára, megvan a helyes stratégia, a végleges megoldás. Az ilyen beszámolóra azonban még várni kell. Egyelőre csak a keresésnél tartunk — az Isten szolgálatának új utait keressük. Népünk szenvedése szolgáltatja hozzá a hátteret. Vannak hazámban őszintén keresztény emberek, akik úgy hiszik, hogy elnyomott tömegek hatalomra segítésének egyetlen útja az erőszak. Számuk egyre növekszik, és talán igazuk van. De a Fülöp-szi- getiek legtöbbje egyelőre nem ezt vallja. Függetlenül attól, hogy az erőszak vagy az erőszak elítélésének útját választja-e, a keresztény ember nem kerülheti el a hatalom elosztásáért folytatott küzdelmet. Mi, jezsuiták a nevelés, a plébániai munkák, a szociális apostol kodás, a lelkigyakorlatok, a tömegtájékoztatás területein dolgozunk. A hatalom kérdésének központi jellege az erőszakmentesség e régi területeit új feladatok és problémák elé állította. A nevelői apostolkodás terén például szembe kell néznünk az elitnevelés problémájával. Ma az elit szót úgy vetik szemünkre, mintha a trágár szavak közé tartozna. Amikor a kiválóságot hangsúlyozzák, iskoláinkat azzal vádolják, hogy a hatalmi oligarchiát akarják állandósítani. Ennek ellenére úgy döntöttünk, hogy tovább folytatjuk a nevelői apostolkodást, de ugyanakkor tovább kutatunk olyan stratégiák után, amelyek egy új fajta elitizmusra, új fajta kiválóságra vezetnek, amely aztán a kisemmizett tömegek szolgálatába szegődik — még akkor is, ha az új stratégiák feszültté teszik is iskolánk hagyományos barátaival való viszonyainkat. A plébániai és a szociális apostolkodásnak szintén megvannak a sajátos problémái. Ezek a munkák a legyező ellenkező végének nehézségeivel szembesítenek minket, a szegények legszegényebbjei közé visznek. A szegények közötti munka szükségképpen magával hozza a szervezést; márpedig a szervezés egy, a nemzetbiztonságot mindennél előbbrevalónak tartó országban a csúnya szavak közé tartozik. Mi is súlyos árat fizettünk már érte; az egyik jezsuita plébános, Godofredo Alingal szívét golyó fúrta át. Vagy vegyük a nagyon is biztonságos és hagyományos jezsuita apostolkodást, a lelkigyakorlatok vezetését. A lelkigyakorlat a belső
