A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)
1982-04-01 / 4. szám
156 zódott, volt a faluban egy öregember, a falu kanásza, akiben megbízott. Ezt az öreg kanászt nagyra becsülte. Érdekes történeteket tudott mesélni. Mindig mosolygott és jókedvűen nevetett. Egyszer, amikor körülülték a domboldalon, mindegyik gyerek jövő életét mondta el. Egyiknek azt mondta, hogy üzletember lesz belőle, a másiknak, hogy szántó-vető gazda, a harmadiknak, hogy tanító. — Te vándor leszel — mutatott a kisfiúra, és hozzátette: —Addig vándorolsz, míg meg nem találod az Élő Zafírt. — Ki hallott ilyet? — csodálkoztak a gyerekek, különösen a kisfiú, akinek a jövendölés szólt. — Mi az a Zafír? — kérdezte —, milyen az az Élő Zafír? Az öregember elkomolyodott, aztán mosolygott. Végül is így szólt: — Majd megtudod, hogy milyen, ha megtaláltad! III. Vándorúton Ahogy az öreg kanász megjövendölte, a kisfiú Vándor-Fiú, majd Vándor-Legény, végül Vándor-Ember lett. Járt dombon föl, dombon le, folyók, tavak, tengerek partján, erdők mélyén. Járt falvakban, városokban, országhatárokon lépett át. Járt gyalog, vonaton, csónakon, hajón, autón, repülőn. Kereste mindenütt, ahol csak járt, az Élő Zafírt. Sokat tanult növényekről, állatokról, emberekről — és kövekről. Mikor az első zafírt a kezébe vette, megdobbant a szíve. De elszomorodott, mert az első is, a többi is csak szép, de halott kő volt. Amikor embertársaihoz fordult és kérdezte: „hol találom meg az Élő Zafírt?” — azok vagy vállat vontak, vagy kinevették. Vándorolt hát megállás nélkül. Bejárta Magyarország megyéit, Jugoszlávia hegyeit, a napfényes Olaszországot, a színes Franciaországot, a ködös Angliát. A svájci havasokat, Ausztriát, Portugáliát, Spanyolországot, még Törökországot és Egyiptomot is fölkereste. Múzeumokban kutatott, könyvtárakat olvasott át. Behatolt a történelem- könyvek elbeszélésébe, a költők műveibe, ott is keresett, kutatott az Élő Zafír után. Eljutott a Távol-Keletre is, egészen Kínáig. Éveket töltött ott. Megtanulta a nép nyelvét, különös képírását. Beszélt az egyszerű néppel, pagodák őreivel, kolostorok bölcseivel, fürkészte a Buddha-szob- rok arcát. Sehonnan nem kapott választ. Mégsem adta föl a reményt. Éhezett, ha nem volt mit ennie. Fázott télen, verejtékezett nyáron. Dolgozott a kertekben, rizsföldeken. Addig maradt, amíg erőre kapott, és aztán keresett, kutatott, vándorolt tovább. Folytatjuk.
