A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)
1982-03-01 / 3. szám
126 den énekének tetőpontján megfojtással fenyegette gitárját, és a nemes hangszer helyett ő maga omlott térdre, hogy irgalomért könyörögjön. De Szőke Peppinek is sajátos íze volt. Sziszegett, búgott, suttogott, és minden versszak végén harákolt, mint akinek félig már kiszakadt a tüdeje. Ha nem hallottam volna százszor, el sem hinném, hogy olyan gyönyörűen fuldokolhat valaki. Vigyázat! Ne gondolja senki, hogy csak három szerelmem volt, mint a Hoffmann meséiben. Például a Cápasörény-együttes harmoni- kásáért is meg tudtam volna halni. Úgy futottak hosszú, vékony ujjai a billentyűkön, amint a prédára induló tengeri fenevad hátuszonya szeli a fürdő gyerekek közt a hullámokat. A Ha-hu-ha Haverokról sem hallgathatok. A múlt télen jöttek divatba. Rövidre vágott, lenyalt hajukkal, egyforma, fekete kantáros nadrágjukkal és övig nyitva lebegő narancssárga ingükkel valóságos szenzáció volt, ahogyan csoszogtak, topogtak és énekelték. ,Atomerdő, atombánat, mi vagyunk a dús remény..." Az egyik házibulinkon más sem szólt, mintáz őlemezük. A tom- erdő, atombánat, atomerdő, atombánat! Tisztára kikészített mindenkit. Nem igaz, hogy sok volt a pia, és a bádoglöttybe sikerített duplacseresznye dobott fel minket. Nem az, hanem a szívet-agyat taposó, szakító ütem, a percenként százhuszonötször zuhanó dobverő lüktetése. Még az ötödik házból is átjöttek, hogy csukjuk be a zsalut, a duplaablakot, húzzuk be a függönyöket, és a rudakra akasszuk rá az összes pokrócot, mert különben halál lesz a vége. Dózsi a kertajtóban megkérdezte a kopasz csend imádót, hogy tulajdonképpen kinek is a halálára gondol. Mi még jobban ráeresztettük a hangerősítőt: — Hahu- ha, tatuska, kinek a Ma tuska, nekem a fruska Fruzsina és Leo kád ia.— Erre, aki halállal fenyegetőzött, elcsoszogott. Bizonyára úgy kikészült a füle, hogy még a rendőrségre sem tudott áttelefonálni. Ennyit a közelmúltról. Most fontosabb a jelen. Egy kis szívdö- gönyözés nem árt. Hogyan csinálom? Nézem Bobby 27 képét az ágyam fölött, és ihlettel darálom: Blue Bobby a boldogságom. Stop! Valahol bennem kigyulladt a vörös lámpa. Hol? Fejemben, szívemben, idegeimben? Vagy minden porcikámban? Hogy lehet valaki ilyen csapodár! Egyik végletből a másikba. Úgy látszik, Bobbynak is az lesz a sorsa, mint a többieknek. Lekerül a falról. Már szedném is. Csak ne kellene arra gondolnom, hogy gonosz ikerbátyám eddigi valamennyi bálványomat bájgúnárnak nevezte és hozzáfűzte, hogy én meg hozzájuk illő buta liba vagyok. Mert ő horgászni jár, az erdőben csavarog, puskára gyűjt, és azt állítja, hogy az igazi férfit a lóistálló aromái veszik körül. A nyavalyába! Mit csináljon az ember, ha ahhoz a bandához tartozik az ikerbátyja, amellyel Deske is együtt kóborol.
