A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)
1982-03-01 / 3. szám
101 magatartás szempontjából ez a három alaptípus ma is és mindig fellelhető. Az első csoportot a zsidók alkotják: „A zsidók jeleket kívánnak”; a keresztre feszített Krisztus „a zsidóknak botrány”. A Krisztus korabeli zsidóság messiási elgondolásai eléggé eltértek egymástól; túlsúlyban volt egy politikai Messiás várása, aki majd helyreállítja Izrael országát. Abban viszont valamennyi irányzat megegyezett, hogy szenvedő Messiást nem vártak. A Messiástól csodajeleket kívántak, világos bizonyítékát isteni eredetének és az isteni közbelépésnek. Látjuk az evangéliumokban, hogy Jézushoz nemegyszer fordultak ilyen kéréssel: azt követelték, hogy égi jelet mutasson nekik; Heródes Anti- pász azt remélte, hogy az eléje vezetett Jézus valami csodát tesz szeme láttára. Égi jel helyett keresztre feszítést kapnak: az egyik leggyalázatosabb kivégzési módot, amelynek vallási magyarázata zsidó ember számára csakis az lehet, hogy ezt az embert Isten elhagyta és kárhozatra szánja. Gondoljunk azokra a felháborodott szidalmakra, amelyeket Jézus keresztje alatt mondogattak nemcsak az írástudók és a főpapok, hanem a közönséges járókelők is. Szent Pál tapasztalata szerint Jézus keresztre feszítése a zsidóknak „botrány”. A szkandalon görög szó eredeti jelentése: csapda, kelepce, buktató; átvitt értelme: borzadást keltő valami, botránkozás tárgya. Manapság — kétezer éves keresztény történelem, a keresztet stilizálva bemutató keresztény művészet örököseiként — mi alie tudjuk elképzelni azt a botrányt, megnyilatkozásaival együtt, amelyet az evangélisták és Pál a megfeszített Messiás hirdetésével a zsidókban kiváltottak. A botránynak, a buktatónak Szent Pál szerint a botránkoztatáson kívül, mint maga a név mutatja, egy másik arculata is van: romlásba, kárhozatba dönti azt a zsidót, de azt az evangélistát is, aki elutasítja a megfeszített Krisztust. A botrány kísértése számunkra is fennáll. Fennáll minden olyan helyzetben, ahol Isten erejének megnyilatkozása helvett a rosszat, a szenvedést, tehát Isten látszólagos távollétét, érdektelenségét, gyengeségét tapasztaljuk. Ilyenkor nekünk is döntő választást kell végeznünk. Amikor pl. egy emberi méltóságából kivetkőztetett emberben (egy mocskos koldusban, egy megtébolyultban, egy undorító betegben, egy elzüllött egyénben) Krisztus testvérét kell felismernünk és felkarolnunk, akkor mi is ilyen szkandalon, buktató előtt állunk: akkor csak a szentekéhez hasonló egzisztenciális döntés üdvözíthet bennünket. (5) Nézzük az emberiség második csoportját. ,,A görögök bölcsességet keresnek”; a keresztre feszített Krisztus „a pogány népeknek balgaság”. „Görögök” néven foglalja össze Szent Pál mindazokat, akik nem zsidók, elsősorban és kifejezetten persze a hellenista művelt
