A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)
1982-01-01 / 1. szám
10 OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO Napjainkban rengeteg és egyre több szó esik Szűz Mária megjelenései- MÚLT ÉS JELEN ről, üzeneteiről. Némi iróniával azt mondhatnánk: az evangéliumban (és OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO még Lourdes-ban is) annyira hallgatag, szűkszavú Szűzanya gyanúsan bőbeszédűvé lett. (Köteteket töltenek meg a neki tulajdonított üzenetek; és néha lehetetlen fejcsóválás nélkül hallgatni őket, vagy eligazodni a mondanivalójukban.) Minden egyes látnok, közvetítő szavahihetőségétkülön-külön, önmagában kell megvizsgálnunk és kiértékelnünk. Alapvető hozzáállásunkban tartózkodnunk kell mind a két véglettől: az eleve elutasítástól és a naiv hiszékenységtől. Mielőtt egy közvetítő üzeneteit komolyan vennénk, jól megalapozott meggyőződésre kell eljutnunk arra vonatkozólag, hogy az üzenet tényleg természetfeletti eredetű. Nem vétünk a tőlünk hitet kívánó isten ellen, ha eleve némi bizalmatlansággal nézzük a magánkinyilatkoztatások túlburjánzását, és erőnket, lehetőségeinket meghaladó feladatnak tekintjük, hogy a legtöbbjét egyáltalán vizsgálat alá vegyük. Azzal viszont könnyen árthatunk hitünk kiegyensúlyozottságának, ha kritikátlanul, naívul rávetjük magunkat egész sereg ún. magánkinyilatkoztatásra. Ebben a cikkben - amennyire egy rövid cikk keretei engedik — megvizsgálunk egy tipikus, napjainkban nagyon időszerű példát. Több más hasonló eset (pl. Garabandal, Bayside) tanulmányozása hasonló végkövetkeztetésekre vezetne. (San Damianóról lásd még: A Szív, 1970. november, 5—8. lapok.) Nagy Ferenc Ml TÖRTÉNIK SAN DAMIANÓBAN? A San Damianó-i tények Rosa Bozzini 1909-ben született, és 1937-ben lett Giuseppe Quattrini felesége. A fiatal pár hamarosan San Damianóbá költözött. San Damiano apró község, nem egészen kétszáz lakossal, a piacenzai egyházmegyében, Milánótól délkeletre. Rosa mindhárom gyermekét császármetszéssel hozta a világra. A harmadik gyermek születését hosz- szú betegeskedés, végül reménytelen egészségi állapot követte. Rosa és nagynénje szerint 1961. szeptember 29-én szép fiatal nőalakjában eljött a Szűzanya, és a beteget csodás módon, hirtelen meggyógyította. 1964. október 16-án Rosa Quattrini a házuk közelében álló körtefa ágainak tövénél először látta a Szűz jelenlétét és hallotta üzenetét. Azóta pénteki napokon, első szombatokon, Mária-ünnepeken a látomás rendszeresen ismétlődött. 1970-ig Mamma Rosa az üzeneteket elragadtatásban hangosan ismételte (a körülállók hangszalagra vették, feljegyezték); ugyanezekben az években az érkező zarándokokat ma