A Szív, 1981 (67. évfolyam, 1-12. szám)

1981-02-01 / 2. szám

66 gük voltam. Szinte heti látogatással. Kapcsolatunk valami szellemi-lelki formát öltött, amikor Babits Mihály súlyos torokoperációnak vetette alá magát. A vizs­gálatok azt mutatták, hogy torokdaganata szinte érinti tüdejét. Rudolf Nissen, európai hírű gégeorvos végezte az operációt, magyarázva (ahogy a könyvek il­lusztrációja is mutatja), hol a daganat, és milyen esélyei vannak a műtétnek. A műtét megtörtént. Ettől kezdve a beteg állandó hányinger, fuldoklási és táplál­kozásizavarok között élt. Sok látogatásom során úgy tűnt, hogy sötéten meleg, végtelenül szenvedő szeme, hörgései, haláltusája — a keresztre feszített Jézust idézik. Fuldoklásai, levegőhiánya, a kanül elakadása - néha napjában háromszor is - szinte meg­fojtották, és csak gyors beavatkozás közvetített oxigént. Vére pirosán buggyant és fröccsent szerteszét. Látogatásaim során nemegyszer láttam kezében a Károli-bibliát. Még in­cselkedett is velem: „Ti, jezsuiták, ezt talán nem is szeretitek.” Úgy, ahogy egy­szer régebben hamiskás gúnnyal vallotta: „Meg ne mondd a jezsuitáknak, hogy az Amor Sanctus Aquinói Szt. Tamás-himnuszát, az Adom te devote kezdetűt, für­dőruhában az esztergomi strandon fordítottam. Ezeket a himnuszokat latinul mind betéve tudtam, csak idő kellett, hogy magyarul jöjjenek elő." A mellékelt verseket Belia György monumentális munkájának kommen­tálására írtam. Úgy látszik, ez a hatalmas két kötet Magyarország mai ünnepe. Az enyém, mindenesetre. E közlések egy nagy író — mi több: egy nagy szellem — még több: egy nagy lélek közlései. Soha egyszerűbben, valóságosab­ban, mindennapbban nem közölhette volna magát, mint Beszélgetőfüzeteiben, amikor már csak írni tudott, hevenyészve, beszélni nem. Smindezt Török Sophie- nak köszönhetjük, aki megőrizte ezeket a jegyzeteket — aki úgy szenvedett, mint Mihály maga, ha ugyan nem jobban. 1) Bort vízzel Pár csöpp bort sok vízzel, kínt keverve némi reménnyel. Aki életre hívtál, elhagytál engem! Reszket minden rostom, Isten, Isten! Ennyi nyomort ki bírhat el? Imádkozom, nézz le rám a Szíveddel! 2) Egy furcsa szentnek „Én nem szidlak, én féltelek." Ilonka, tudod, hogy szerettelek! S te engem. Kék tárt szemed örömet osztott, életet. Jó voltál hozzám az összeroskadásig, s még azon is túl e földi elmúlásig. Csak én tudom, ki voltál, „kicsi szentem", vegyen gondjába, karjába majd az Isten. Én elmegyek már. A nincs tovább: küszöb. Kérdezem, és nem tudom, hogy hová költözök. Fogd a kezem, mutasd szíved, szemed kísér. Aki így utazik halálába, az otthonába ér. Jegyzetek. 1) Babits Mihály Beszélgetőfüzeteiben a kö­vetkező megjegyzéshez: „már csak imádkoz­ni tudok." 2) Török Sophie-nak (Görög Ilonának), Ba­bits Mihály feleségének. 3) Babits Mihály Beszélgetőfüzetei, I. 489. 4) Babits Mihály Beszélgetőfüzetei, I. 487. 5) Reflexió Babits Mihály Anyám nevére c. versére: „Hajnalka volt az édesanyám..." Ugyanúgy az én anyámra. 6) Babits Mihálynak, Mihály Bátyámnak, aki élsz. „Laci mindig elfelejt valamit", írod a Beszélgetőfüzetekben, a 62. oldalon. Ha ki­felejtettem valamit, bocsáss meg, és fogadd ezeket a sorokat.

Next

/
Thumbnails
Contents